2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Feljelentette a Pénzügyminisztériumot a Transparency

Hír TV

2018. július 23., hétfő 20:11, frissítve: hétfő 20:44

Feljelentette és bírósági végrehajtást kért a Transparency International a Pénzügyminisztérium ellen.

A minisztérium jogelődjétől a Nemzetgazdasági Minisztériumtól már régóta próbálják megtudni, hogy egyes cégek mennyit költöttek adófizetés helyett TAO támogatásra. A jogi igazgató szerint a minisztérium tagadja, hogy lenne erről adatuk, pedig ezt az adatszolgáltatást jogszabály írja elő.

„Sejtettük, hogy a nagy cégek, melyeket a 2010-es hatalomkészen kapott egyfajta honoráriumként fizetnek sporttámogatást politikailag fontos sportcsapatoknak, részben pedig az új arisztokrácia cégei az egyik zsebükből a másikba juttatnak pénzeket” – jelentette ki a Hír TV-ben Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója.

 

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!