2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:55

Feljelentés a fideszes pártalapítvány támogatása miatt

2017. augusztus 2., szerda 22:56, frissítve: csütörtök 00:41

Büntetőfeljelentést tesz az MSZP a fideszes pártalapítvány hungarocontrolos támogatása miatt. Az állami cégtől 320 millió forintot kapott a Szövetség a Nemzetért Alapítvány, amely azonban a saját könyvvizsgálója szerint sem valószínű, hogy eleget tud tenni a támogatási szerződésben foglaltaknak. A szakember egy másik komoly pénzügyi felelőtlenséget is észrevételezett a civil szervezetnél: még azelőtt kifizetett teljes egészében egy 300 milliós televíziós reklámot, hogy a megbízott cég bármit is teljesített volna.

Az állami tulajdonban lévő Hungarocontrol felel a légiközlekedés irányításáért. A cég 320 millió forinttal támogatta a Fidesz pártalapítványát tavaly. A felhasználással idén június végéig kellett elszámolnia a Szövetség a Nemzetért Alapítványnak.

Az állami cég támogatása a független könyvvizsgálónak is feltűnt, valamint az is, hogy a Hungarocontrol a légi közlekedés és a repülés népszerűsítésére szánja a támogatásokat, a támogatott alapítvány céljai között azonban nincs ilyen. Éppen ezért a könyvvizsgáló azt javasolta, hogy az alapítvány tegye céltartalékba a 320 millió forintot, mivel elképzelhető, hogy az összeget vissza kell fizetnie.

A Hungarocontroltól hiába vártunk választ arra, hogy az Orbán Viktor kezdeményezésére létrehozott polgári körös hálózat fenntartásáért is felelős Szövetség a Nemzetért Alapítvány teljesítette-e a támogatási szerződésben foglaltakat, és elszámolt-e határidőre.

„A kormány gyakorlatilag álcivileket töm ki hatalmas pénzekkel, és nem tudjuk, hogy ezek mire mennek. Ezek sokkal nagyobb problémák annál, mint ahogy megjelent akár a médiában is. Szeretnénk, ha ezek nyilvánosságra kerülnének” – mondja Staudt Gábor jobbikos országgyűlési képviselő.

A Jobbik a Békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum félmilliárd forintos MVM-es támogatására is emlékeztet. Az LMP pedig úgy látja, a hungarocontrolos történet a kormánypárti korrupció egy újabb bizonyítéka.

„Egyrészt szégyelljék magukat, másrészt pedig arra fel kell hívni a figyelmet, hogy a CÖF MVM-es támogatása is idetartozik, a mostani eset is. Ez mind azt mutatja, hogy politikai célokra használják fel az állami cégeket, amikor hozzájuk közel álló civil szervezeteknek mondvacsinált feladatokra adnak pénzt” – nyilatkozta Csárdi Antal LMP-s fővárosi közgyűlési képviselő.

A KDNP-nek nincs mondanivalója az ügyben. „A Hungarocontrolt kell megkérdezni, ahogy azt is tőlük kell megkérdezni, hogy kit és milyen formában kívánnak támogatni” – mondta Hollik István országgyűlési képviselő.

Az alapítvány egyébként a 2016-os beszámolója szerint 312 millió forintért egy televíziós reklámot rendelt novemberben. Szokatlan módon előlegként, előzetes teljesítés nélkül a teljes összeget utalták a 2015-ben létrehozott kft.-nek, ami a könyvvizsgálói jelentés szerint komoly pénzügyi felelőtlenségre utal.

„A Hungarocontrollal kapcsolatban is, ahogy az MVM estében is, megtesszük a szükséges feljelentéseket, ez állampolgári kötelezettségünk” – közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője.

A szocialisták szerint a hűtlen kezelés mellett tiltott pártfinanszírozás lehetősége is felmerül az ügyben.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!