2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Fekete-Győr András: Most nem szeretnék miniszterelnök lenni

2017. március 15., szerda 05:50

Mindenkit elküldenének a mostani politikusok közül, valódi rendszerváltást akarnak. A párt elnöke szerint ők fogják leváltani Orbán Viktort, arra azonban nem volt válasza, hogy kivel.

„A Momentum egy vadonatúj politikai generációt épít fel, és az, hogy most mindenkit elküldünk-e, az nem feltétlen igaz. Mindenkit szeretnénk elküldeni, aki részt vett az elmúlt 27 év káros politizálásában” – kezdte Fekete-Győr András, hozzátéve: a szakértők, tanácsadók és egykori párttagok kivételek e kizárás alól.

„Az kell, hogy ők is egyetértsenek velünk abban, hogy be kell fejeznünk a rendszerváltást és új kezdetre van szükségünk. És az is kell, hogy azt gondolják, hogy az a politikai kultúra, ami ma Magyarországon tort ül, afelett eljárt az idő és most itt egy megújulásra van szükség ebben az országban” – szögezte le a pártvezető.

Elmondása szerint „egy Orbán Viktornak és egy Gyurcsány Ferencnek a felelőssége az jóval magasabb szinten áll, mint egy Schiffer Andrásé”, de inkább azokra érdemes figyelni és azokat kell meghaladni, akik az elmúlt 27 év politikáját az arcukkal és a döntéseikkel formálták.

„Az nagyon fontos, hogy amikor mi arról beszélünk, hogy meg kell haladni a bal- és a jobboldali szembenállást, akkor mi egy olyan Magyarországot képzelünk el, és az is a víziónk, hogy ez itt egy politikai béke határozza meg az országot. És legyenek politikai pártok. Egy demokrácia alapja az, hogy különböző érdekek, szavazótáborok és ők egymással vitatkozzanak, érveljenek. Na, most ez az, amit mi hiányoltunk az elmúlt x évben, hogy ez hiányzott” – mondta Fekete-Győr András.

A NER káros és rákosista berendezkedésre hajaz

2010 után egy minőségi visszaesés és romlás következett be Magyarországon – véli a Momentum elnöke.

Fekete-Győr szerint a nemzeti együttműködés rendszere „az egy sokkal károsabb, kártékonyabb – már csak a kétharmadból fakadóan is – rendszer, sokkal elnyomóbb és sokkal inkább hajaz egyébként egy rákosista berendezkedésre”, mint az azelőtti rendszerek, a 2010 előtti rendszerek és politikusok pedig hozzájárultak ahhoz, hogy „egy kétharmados Orbán Viktor vezette Fidesz rabolja szét ezt az országot”.

Gomba módjára szaporodnak a pártok, de a Momentum más

Kérdésre válaszolva Fekete-Győr András elmondta, hogy bár „gomba módjára szaporodnak mostanában a pártok”, a Momentum ettől függetlenül nem szeleteli tovább az eddig is elaprózódott ellenzéki tortát: ők a bizonytalanokat szólítják meg.

„Mi azt tapasztaltuk az aláírásgyűjtési kampányunk során, hogy nagyon sok ember, aki eddig nem foglalkozott a politikával, vagy az elmúlt években totálisan elidegenedett tőle, ő azt mondta, hogy „végre srácok, köszönjük, hogy itt vagytok és köszönjük, hogy csináljátok és a Momentumra fogunk szavazni”. Ezek az emberek bizonytalanok voltak, ez pedig azt jelenti, hogy egy új torta készül” – jelentette ki.

Fekete-Győr szerint pártja abban hisz és abban bízik, hogy be tudja bizonyítani, hogy a rendszerváltás befejezhető és ez a rendszer leváltható, és több millió embert tudnak majd megszólítani.

Országjárásukat követően pedig meglátogatják a határon túli magyarokat, és számítanak majd az ő, illetve a gazdasági vagy politikai okokból kivándorolt magyarok támogatására, szavazataira is. Mindemellett az ifjú politikus leszögezte: senkivel sem hajlandóak összefogni.

„Nem hiszem, nem tudom”

Kálmán Olga azon kérdésére, miszerint állítanak-e saját miniszterelnök jelöltet, a Momentum-elnök egyértelmű és határozott megerősítést adott, azonban, hogy ki ez a személy, egyelőre nem tudott információt adni.

- Lesz saját miniszterelnök jelöltjük?

- Persze.

- Ön lesz az?

- Nem hiszem, nem tudom. Erre most, 2017 márciusában szerintem elég korai lenne válaszolni.

- Szeretne miniszterelnök lenni?

- Az biztos, hogy most nem.

- A most az mit jelent? Ma nem, de ’18-ban?

- Én azért fiatal vagyok és szerintem ez a szervezet is fiatal nagyon sokat kell még tapasztalnunk. Egy év alatt rengeteget lehet egyébként fejlődni, és hát ki tudja? De hát, most, ez egy ilyen mesebeli kérdés picit. Én nem vágyódom ez után.

A teljes interjú megtekintéséért kattintson ide.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!