2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Belföld

Ezt akarta eltitkolni Hadházy Ákos: gyermekbántalmazási ügy került elő

A választási évben úgy tűnik sűrűsödnek a különböző, politikusokat érintő ügyek.

  • Ezt akarta eltitkolni Hadházy Ákos: gyermekbántalmazási ügy került elő

Az elmúlt hónapokban Szilágyi Liliána gyermekkori, édesapja általi bántalmazással volt tele a sajtó. Ezúttal a Nevelőapa blogon jelent meg az a cikk, amelyik Hadházy Ákos nevelőapaként megtörtént gyermekbántalmazási ügyét igyekszik, dokumentumokkal alátámasztva felgöngyölni. A cikk azért is érdekes, mert Hadházy erről tudomásunk szerint sohasem beszélt - szúrta ki a Propeller.

 

 Fotó: propeller

Az ügy lényege a cikk szerint, hogy „2005-ben Hadházy Ákos nevelt gyermekét a családi nyaraláson megütötte, majd össze kellett varrni a gyerek fején a sebet

– állítja Hadházy nevelt gyermekének édesapja.” Bizonyítékul egy orvosi látlelet szolgál, amelyben többek között az áll, hogy

“Az apa elmondása szerint fiát néhány nappal jelen vizsgálatát megelőzően, nevelőapja bántalmazta.”

„A szeptemberi eset nem a semmiből jött, már 2005 júniusában az édesapa jelzett a gyámhatóságnak, hogy a gyermekük anyja nem a válási megállapodásnak megfelelően neveli gyermeküket, a láthatás jogát korlátozza. Az anya a dokumentum szerint meg is fenyegette az apát, hogy nem fogja látni a gyermeket.” A cikk állítása szerint 

„Szekszárdon az ügyre szinte mindenki emlékszik.”

Az apa szeptemberben újabb levelet írt a gyámhatóságnak, amiben már kitér a bántalmazásra is, és újabb vizsgálatot követelt. Többek között azt írja, hogy: “Zárójelbe szeretném megjegyezni, hogy X (szerk. megj: értsd: név törölve a jegyzőkönyvből) elmondása szerint volt nejem férje a különböző testi fenyítési formákat akkor alkalmazza, ha az édesanya nincs otthon vagy nincs a közelben”, majd „Októberben az apát meghallgatta a gyámhatóság, ekkor is elmondta, hogy fiát nem először bántották, és részletesen leírja az esetet, amikor sapkában kapta meg nyár végén a gyereket, hogy ne vegye észre a sebet a fején.”

A cikk szerint született egy gyámhatósági jelentés is, ami bár állapított meg a gyermeknél problémákat, például bepisil az óvodában, de összességében nem látta bizonyítottnak az állításokat. Továbbá megállapítja, hogy

„Hadházy nem vesz részt a gyerek nevelésében, tehát nem tartja magát nevelőapának. És azt is tartalmazza a jelentés, hogy az édesanya nem hajlandó az édesapával együtt egy asztalnál megbeszélni a gyermek helyzetét.”

A leírás szerint, bár végül nem született elmarasztaló határozat, a gyámügy „ennek ellenére “hivatalból” a Városi Ügyészségre terjesztette fel Hadházy Ákos gyerekbántalmazási ügyét.”

Mégis azok után, hogy a kiskorú a cikk szerint a nevelőapjára, Hadházyra vallott: „A jegyzőkönyv után nagy meglepetésre mégis elutasította a további vizsgálatot a Szekszárd Megyei Jogú város jegyzője, leírták, hogy kizárható a nevelőapa bántalmazó tevékenysége. Van ugyan egy kiskorú vallomás, de az nem ér semmit.”

„December 15-én az apa megfellebbezte a döntést, de 2005 december 28-án a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasították.” – írja a cikk.

Propeller alapján Bors

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Az idei európai parlamenti (EP-) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

A Fidesz-KDNP európai parlamenti kampánynyitóján Orbán Viktor miniszterelnök felidézte, hogy az e heti kétnapos Nemzeti Konzervativizmus (NatCon) konferenciát három brüsszeli polgármester is megpróbálta betiltani, de a rendezvény végül lezajlott. A kormányfő most elhozta magával a betiltó határozat szövegét. Kiderült, milyen is a brüsszeli jogállamiság.
Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!