2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Eszement, ami a Buda-Cash-csőd körül folyik

2017. június 17., szombat 16:49

Becsődölt a Buda-Cash Brókerház, a pénz eltűnt – a károsultak azonban kártalanítás helyett milliós adósságokról szóló leveleket kaptak. A Látótér stábja az abszurd helyzetnek járt utána.

Másfél millió forintot tartott a Gál család a Buda-Cashnél vezetett devizaszámlán. Úgy számoltak, a legnagyobb krach is csak a felét viheti el a pénzüknek. Alig másfél hónappal a brókerház csődje előtt, 2015. január 15-én meg is történt a baj, a svájci jegybank felhagyott a frank védelmével, a piaci pánik miatt az euró árfolyama hatalmasat zuhant.

„Én kaptam értesítést a Buda-Cashtől, sőt telefonon őket fel is hívtam, hogy mi történt, és mondták, hogy a pozíciómat rendben lezárták. Elszenvedtem azt a veszteséget, amit ugye mi maximáltunk, és utána pedig egy nap múlva a legnagyobb megdöbbenésemre, sokkhatásszerűen egy 6,5 millió, 6 millió körüli összeget hoztak ki negatív számlaként” – mondta a Látótérnek nyilatkozó Gál András.

Nemcsak Gálék jártak így, Csomorékon például a család megtakarításának harmincszorosát próbálják behajtani. „Jó pár évvel ezelőtt volt egy kis megtakarításunk, olyan kétmillió forint körül, amivel nem tudtunk nagyon mit kezdeni, mert sok volt elkölteni, és kevés volt, hogy bármit is kezdjünk vele. [...] Most 62 millió forintot követelnek rajtunk” – nyilatkozta Csomor Jozsef.

Az abszurd helyzet a károsultak érdekképviselője szerint a dán Saxo Bank háza táján keresendő, ahol a magyar brókercégek számlái futottak és ahol a svájci frank esése után különös manőverek kezdődtek.

„Perceken keresztül nem lehetett kereskedni és a stopok, likviditási szintek, melyek megvédik az ügyfeleket a veszteségektől, ezek nem működtek és ezáltal sokkal rosszabb szinteken zártak. [...]  Na most ez a Saxo Banknak nem volt elég, arra hivatkozva, hogy a piaci esés túl gyors volt és nem volt lehetőség kereskedni, gyakorlatilag tízszer rosszabb árra módosították le a már lezárt pozíciókat másnapra, és ezáltal mondjuk egy 2-3 milliós ügyfél 30-40 milliós mínuszba került” – magyarázta Szabó Péter, a Saxo-károsultak érdekképviselője.

Az átárazás elvileg törvénytelen. A dán bankfelügyelet meg is állapította: a Saxo felelőssége, hogy minden ügyfélnek le tudja zárni időben a pozícióját.

„Egyértelműen kimondták az angolok is, meg a svájciak is, hogy gyakorlatilag az ügyfeleknek van igazuk. Vissza kell állítani a számlaegyenlegeket, sőt a Saxo Banknak kamatot és kártérítést is kell fizetnie az ügyfeleknek” – tette hozzá Szabó Péter.

Az egyéni befektetők érdekvédelmi szervezetének elnöke szerint a Magyar Nemzeti Bank is léphetne, a dán bankot Magyarországon is megzabolázhatnák. Dióslaki Gábor úgy tudja, a jegybank vizsgálta is, hogy mi történt, de azt titkolja, hogy mire jutottak. „Egyértelműen hazai pályán pattog a labda, egyértelműen a hazai bíróság az illetékes, egyértelműen a brókercég és az ügyfelek közötti jogi vitáról van szó. Azt, hogy ebben az MNB-nek is részt kéne vennie, és a vizsgálatot ki kéne adniuk, szerintünk egyértelmű” – emelte ki a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke.

A Látótér stábja megkereste az ügyben a Buda-Cash felszámolásáért felelős Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t is, hogy választ kapjon arra, hogyan lehetséges, hogy egyszerre pereskednek a Saxo Bankkal 1,8 milliárd forintért és 2,5 millió euróért, ugyanakkor a magyar károsultaktól is követelik a veszteségek megfizetését. Válaszukban mindössze annyit írtak, hogy a hitelezői igények érvényesítése miatt vált esedékessé az egykori brókerház követeléseinek behajtása.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!