2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Erdő Péter nem beszélt a bűnnek tartott programról

2017. augusztus 26., szombat 16:17

A keresztény édesanyákért mutatott be szentmisét Erdő Péter bíboros, aki a gyermeket váró nőkért szervezett futózarándoklat résztvevőit is megáldotta. A püspöke által bűnnek nevezett lombikbébiprogramról azonban nem beszélt.

„Itt tömeges abortusz követendő így, vagy követnek így el, hiszen gondoljunk bele, hogy ezek megfogant emberi életek. Ezek, ha továbbra is adva lettek volna számukra az életföltételek, akkor egészen biztosan nem bogárnak, nem lónak, nem vízilónak születtek volna, hanem embernek, a megfogant emberi élet, annak az elpusztítása pedig szörnyűséges bűntett, olyan, mint egy abortusz” – jelentette ki Veres András. A püspöki konferencia elnöke augusztus 20-i beszéde után, Newsroom című műsorunkban nyomatékosította a katolikus egyház álláspontját arról, hogy a lombikbébiprogram minden formája bűn. Az új élet ugyanis így nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg, ráadásul a fel nem használt embriókat lefagyasztják és félreteszik, vagy elpusztítják.

A Nagyboldogasszony-templomban a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének jubileumi találkozója alkalmával az esztergom-budapesti érsek is az anyaságról beszélt. A lombikbébiprogramra, illetve a mesterséges megtermékenyítésre azonban nem tért ki. „Minden emberi élet áldás és minden édesanya szent hivatást tölt be, mindnyájukat tiszteljük és szeretjük” – fogalmazott a bíboros. Erdő Péter a Mária Út Egyesület tagjait külön megáldotta, akik – csatlakozva egy nemzetközi programhoz – futózarándoklatot szerveztek a gyermeket váró nőkért.

„A mai napon a gyermeket várókért imádkozunk, ez azt jelenti, hogy mindazok, akik szülők, édesapák-édesanyák, szeretnének gyerekeket, vagy már van nekik, de szeretnének többet, ide tartoznak a nagyszülők, akik szeretnék, hogy nőne a család, illetve egész nemzetünk is, mert azt gondoljuk, hogy ez egy olyan téma, nemzetünk is egy picit szenved, hogy nincs elég gyermek, ezért ajánljuk fel ezt a mai napot” – emelte ki Sóskuti-Varga Gergely szervező.

A keresztény édesanyákat képviselő Szent Mónika Közösség idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját, országszerte több ezer tagjuk van. Elnökük szerint a mesterséges megtermékenyítés meggondolandó, ha más magzatok halálával jár.

„Másmilyen vágyaink is lehetnek, amik nem teljesülnek az életben. Nemcsak a gyermek. Más fontos vágyak vannak az ember életében, és ha nem teljesül, akkor én nem mondom azt, hogy bűnös úton szerezze meg és elégítse ki ezeket a vágyakat. Tehát sok minden más is lehet, ahol dönteni kell. Mindenki döntse el, mit tud fölvállalni, és ő fog a jóisten előtt számot adni róla” – nyilatkozta Bartal Józsefné Veronika, a közösség világi elnöke.

Ferenc Pápa 2014-ben az olasz katolikus orvosok szövetségéhez intézett beszédében a mesterséges megtermékenyítésről is beszélt. Szerinte a kor jellemzője az élettel való kísérletezés, a lombikbébiprogram azonban rossz kísérlet, hiszen azzal az emberek gyereket próbálnak gyártani ahelyett, hogy ajándékként fogadnák el őket. Az egyházfő akkor azt is hozzátette, hogy az élettel játszani a Teremtő elleni bűn.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!