2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Belföld

Emmi: Koncentráltan figyelünk a betegekre

Készen áll a magyar egészségügy a növekvő betegszámmal együtt járó feladatok ellátására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

  • Emmi: Koncentráltan figyelünk a betegekre

A közlemény szerint a koronavírus-járvány második hullámának erősödésével, a hetek óta tartó magasabb napi megbetegedések következtében egyre több COVID-beteg szorul kórházi kezelésre.

"Ezért a tavasszal jól bevált recept szerint a második hullámban is lépcsőzetesen nyitottuk és nyitjuk meg az ellátóhelyeket, azt az alapvető rendezőelvet figyelembe véve, hogy a kapacitások határáig használjuk ki az egyes kórházakat"

- fogalmaztak.

Elsődlegesen a nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező három budapesti kórház - a Dél-pesti Centrum Kórház, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Szent János Kórház - fogadja a középsúlyos és súlyos koronavírusos betegeket. Miközben a kijelölt kórházakba koncentrálják a covidos betegeket, a megnövekedett járványügyi feladatok ellátásához szükség van további szakemberek vezénylésére az adott intézményekbe. A járvány dinamikájához igazodva azokból a kórházakból csoportosítanak át orvosokat és ápolókat, amelyek jelenleg nem vesznek részt a fertőzés elleni védekezésben.

"Ez a folyamat alkalmazkodást kíván azoktól az intézményektől, amelyek a covidos betegeket fogadják, és azoktól a kórházaktól is, amelyek feladatokat vállalnak át vagy szakembereket kölcsönöznek a súlyos koronavírusos betegek kezelésére"

- emelték ki, hozzátéve: a kórházak közötti együttműködés jó példája, hogy az Országos Onkológiai Intézet átvette a Korányi Kórháztól a mellkas sebészeti ellátásokat, és intenzíves szakembereket biztosított a súlyos koronavírusos betegek gyógyítására.

Szerdán több kórházból is orvosokat, szakápolókat vezényelt a járványügyi hatóság az elsődlegesen kijelölt intézményekbe a növekvő számú súlyos betegek kezelésére. Ez - mint megjegyezték - "természetesen azoktól a kórházaktól is alkalmazkodást igényel, amelyek biztosítják a plusz szakembereket, de a rendszerszintű vezénylés lényege az, hogy ezek a kórházak továbbra is el tudják látni az alapfeladataikat".

Az Emmi kiemelte: a járvány első hullámában az egészségügyi dolgozók embert próbáló munkával mindent megtettek azért, hogy valamennyi betegük a legjobb ellátást kapja. "Nekik is köszönhető, hogy Magyarország Európában egyedülállóan sikeresen kezelte tavasszal a koronavírus-járványt" - írta az Emmi, hozzátéve: "a második hullámban is azokon lesz a legtöbb teher, akik a betegágyak mellett dolgoznak, az intézmények vezetőit pedig arra kérjük, hogy a betegek érdekében összefogva segítsék őket ebben a munkában".

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!