2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Belföld

Első fokon felmentették Szilvásyékat + Videó + Képgaléria

Felmentette az UD-ügyben Szilvásy Györgyöt és társait a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon.

A per előző tárgyalási napján Szilvásy György volt titokminiszter politikai elfogultsággal vádolta meg az ügyészséget, és ragaszkodott ártatlanságukhoz. A Gyurcsány-kormány volt titokminiszterét és társait személyes adattal való visszaéléssel vádolja az ügyészség.

A vád szerint Szilvásy György, Tóth Károly volt szocialista nemzetbiztonsági bizottsági alelnök, illetve Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es vezetők az érintettek engedélye nélkül hozták nyilvánosságra a titkosszolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetések másolatát.


Vasvári Csaba bíró az első- és másodrendű vádlott felmentését úgy indokolta, hogy ők csak a már Szijjártó Péter és Répássy Róbert által nyilvánosságra hozott adatokat kezelték, ezért nem követtek el bűncselekményt. Szerinte a volt titokminiszter joggal és alappal hihette, hogy ez olyan ügy, amelyről be kell számolni. Azt azonban megjegyezte: szerencsésebb lett volna csak lejátszani, nem pedig kiosztani a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a CD-t. A bíró indoklása szerint Tóth Károly esete azért vált okafogyottá, mert Szilvásyt felmentették. Elmondta, Dávid Ibolya azzal, hogy nyilvánosságra hozta a titkosszolgálatok által lehallgatott beszélgetést, nem követett el bűncselekményt, ahogy Herényi Károly sem, amikor átadta Tombor Andrásnak – jelentette a Hír TV tudósítója.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!