2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Előzetesben a Teréz körúti robbantó

,

2016. október 21., péntek 13:47, frissítve: szombat 15:38

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét. A gyanúsított nem tett vallomást, a bíróság előtt meg sem szólalt.

A Fővárosi Törvényszék szóvivője azt mondta: a bíróság megállapította, hogy fennáll az alapos gyanú, amit a helyszíni szemléről készített jegyzőkönyvek, a vegyész- és a dns-szakértői vélemény is alátámaszt. Póta Péter hangsúlyozta, hogy kiemelkedően súlyos bűncselekménnyel gyanúsítják a férfit, amiért ha elítélik, akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat. A szeptember végi robbantásban egy járőrpáros sebesült meg súlyosan.

A Blikk úgy tudja, a gyanúsított a nagyszüleinél bujkálhatott. A Tények információi szerint ímélcíme buktathatta le. A feltételezett robbantó a bomba egyik alkatrésze miatt adta meg egy üzletben az elérhetőségét.

A 23 éves gyanúsítottról Tarjányi Péter Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta: a jelenlegi információk alapján az a legvalószínűbb, hogy valamilyen mentális zavar hatására követte el a merényletet.  Bővebben >>>

A férfit Keszthelyen, a strand közelében lévő sétányon fogták el szerdán. A feltételezett tettes nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban, azaz büntetlen előéletű. Több emberen elkövetett emberölési kísérlettel és robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítják.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!