2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Elmaradt bérükért tüntettek a Parlamentnél

2016. október 7., péntek 21:08, frissítve: péntek 21:08

Elmaradt bérükért demonstráltak az érpataki közmunkások és önkormányzati dolgozók a Parlament előtt. A szabolcsi település polgármestere szerint ugyanis nem utalta át a munkaügyi hivatal az önkormányzatnak járó normatív támogatást. Orosz Mihály ezért rendkívüli települési támogatást követel a Belügyminisztériumtól.

Érpataki közmunkások és önkormányzati dolgozók demonstráltak elmaradt bérükért a Parlament előtt. A szabolcsi település képviselő-testülete épp egy hónapja oszlatta fel magát, mert négy helyi képviselő több ülésen sem fogadta el a település tavalyi zárszámadását. Érpatak május óta nem kapott normatív támogatást, így a közmunkások bérét sem tudták időben kifizetni, mondja a település polgármestere.

„A kormányhivatalnak a szándékos akadályoztatása és speciális kettős mérce szerinti működése kapcsán a jegyzővel 12-én töltette fel a rendeletet. Tudták, hogy 12-én utalták ki szeptemberben az egész országban a normatívát. 13-án jelezték a Belügyminisztériumnak, tehát szándékosan úgy csinálták, hogy elkéssen a jelzés, és kimaradjon az e havi bérkiutalásból Érpatak önkormányzata” – mondta Orosz Mihály Zoltán.

Érpatak polgármestere ezért rendkívüli települési támogatást követel a Belügyminisztériumtól. A tárca ugyanakkor nem tud a bérek elmaradásáról. „Azt gondolom, hogy a minisztérium, a közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárság a szerződéseknek megfelelően teljesít minden kötelezettséget. Én úgy gondolom, hogy minden közmunkás, minden közfoglalkoztatott ebben az országban a neki jogosan járó járandóságát megkapja” – közölte Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára.

Érpatakon mintegy 50-en dolgoznak közmunkásként, ők nettó 52 ezer forintot visznek haza átlagosan egy hónapban. A bérük kifizetéséhez mintegy 3,5 millió forintra lenne szüksége az önkormányzatnak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!