2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Elkezdődött a magyar lélegeztetőgép sorozatgyártása

Elkezdődött a lélegeztetőgép-gyártás a Budapest Műszaki Egyetemen. Az üzemet öt hét alatt, mintegy 100 millió forintból alakították ki, a tervek szerint naponta 10 lélegeztetőgép készülhet el. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen elmondta, a tárca 24 koronavírussal kapcsolatos projektet finanszíroz 3 milliárd forint értékben. Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter pedig úgy fogalmazott, Magyarországon jelenleg elegendő lélegeztetőgép van, de nem lehet tudni, hogyan alakul a járványhelyzet.

  • Elkezdődött a magyar lélegeztetőgép sorozatgyártása

Összefogás az orvostudományi kutatásokban és klinikai vizsgálatokban a COVID-19 legyőzésére

A Kásler Miklós által életre hívott orvostudományi kutatási konzorcium csütörtökön mutatta be az eddig elért eredményeket a kórházak főigazgatóinak tartott szakmai videokonferencián. A konzorcium többek között a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban a vírus természetével, a fertőzés lefolyásának mechanizmusával foglalkozik, továbbá a lehetséges vakcinát és a különböző terápiás kezelések lehetőségeit kutatja - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-t. 

A közlemény szerint a "miniszter bevezetőjében megköszönte valamennyi résztvevőnek, hogy szerepet vállalt ennek a nagyon nemes és szép célnak az elérésében". "Nagy reménységgel várjuk a kutatások eredményeit" - hangsúlyozta a tárcavezető.

Kásler Miklós kiemelte, hogy az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek döntő szerepük volt abban, hogy Magyarországon sikerült alacsony szinten tartani fertőzést, és a kormány a COVID-19 járvány kezdetétől kiemelt figyelmet szentelt a vírussal és az általa okozott megbetegedésekkel kapcsolatos orvostudományi kutatásoknak, klinikai vizsgálatoknak.

A tájékoztatás szerint a konferencián elhangzott, hogy a magyar egészségügyi intézmények egységes rendszert alkotnak, melyek között az országos intézetek a saját területükön kimagasló szakmai tudással, tapasztalattal és kutatási módszertani ismerettel rendelkeznek.

Az ellátásban szerzett nagyszámú tapasztalat kiváló lehetőségnek látszott arra, hogy összefogásukkal komplex kutatási kérdéseket is gyorsan megválaszoljanak. Mi több, az elért eredményeket rövid idő alatt a klinikum szolgálatába tudják állítani.

Kásler Miklós ennek érdekében már márciusban felkérte az országos intézeteket, hogy komplex szakmai tapasztalataikra, kutatási és szakmai felkészültségükre támaszkodva alakítsanak konzorciumot, és szükség szerint vonják be a különböző egyetemeket a Covid-19 kapcsán felmerülő szakmai kérdések megválaszolásába. Az általa létre hívott konzorciumban azok a nagy nemzeti intézetek vesznek részt, melyek a járvány leküzdésében is a legnagyobb terhet vállalták - írták.

A kutatómunka "A COVID-19 járványra adott komplex válasz" című szakmai koncepcióval indult útjára. A konzorciumot négy országos intézet: a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Vérellátó Szolgálat, a Dél-pesti Centrumkórház és Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezéstudományi Intézet alkotja, bevonva három egyetem különböző kutatócsoportját, így a Pécsi Tudományegyetem, az Állatorvostudományi Egyetem bioinformatikai kutatócsoportjait, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem komplex rendszerek fizikája tanszékét.

Mint írták, a konzorcium céljai közül már több teljesült. Az NNK Légúti Vírusok Nemzeti Referencia Laboratóriumában Magyarországon először és Európában is az elsők között izolálták az élő SARS-CoV-2 vírust, amely segítségével megnyílt az út a hazai vakcinafejlesztéshez is. A DPC-ben gyógyult betegek által adott vérből az OVSZ más COVID-19 betegek plazmaterápiájára alkalmas vérkészítményt állított elő, melynek segítségével már több beteg is meggyógyulhatott hazánkban.

Hozzátették: a konzorcium együttműködést alakított ki további országos intézetekkel, így az Országos Onkológiai Intézettel, ahol Nagy Péter kutatócsoportja olyan molekuláris útvonalakat vizsgál onkológiai betegségekben, amelyeknek nagy jelentőséget tulajdonítanak a koronavírus elleni gyógyszerfejlesztésben is. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben pedig a BCG-vel való újraoltás védőszerepét kezdték vizsgálni, valamint olyan klinikai vizsgálatba kezdtek, amely a COVID-19 által okozott tüdőfibrózis kivédésével kapcsolatos.

Hír TV/MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!