2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Elkészült a Boldogasszony Kápolna Zalaegerszegen

Elkészült a Makovecz Imre által tervezett Boldogasszony Kápolna Zalaegerszegen. A 100 millió forintos beruházást a Kossuth díjas építész hagyatékát gondozó állami pályázat tette lehetővé.

  • Elkészült a Boldogasszony Kápolna Zalaegerszegen

A zalaegerszegi Gébárti-tó partján az új Boldogasszony kápolna. Az alapkövét tavaly tették le. Megépítésének ötlete – civil kezdeményezésre – 2009-ben vetődött fel először.

„A látogatóknak, a turistáknak, a turisták közül a norvégnak, a kínainak és thaiföldinek is azt kívánom, hogy találják meg a lelkük békéjét ebben a templomban, ez legyen a szelídségnek, a megbocsátásnak, az örömök szerzésének a helye, ezt érdemli meg Makovecz Imre”

- mondta a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke, Fekete György.

A zalaegerszegi Boldogasszony kápolnát a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapítója, a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre tervezte. 

„Tíz év elteltével összességében 100 millió forintos támogatással, a magyar kormány által meghirdetett program keretében épülhetett meg ez a Boldogasszony kápolna, amely valóban egyrészt Zalaegerszeg és azon belül a Gébárti-tó ékessége tud lenni, másrészt szervesen kapcsolódnak azokhoz a fejlesztésekhez, amelyek még megvalósulnak”

- nyilatkozta Zalaegerszeg polgármestere, Balaicz Zoltán.

Az avató szentmisén a szeged-csanádi megyéspüspök hangsúlyozta: a kereszténységre leselkedő veszélyek ellenére meg kell őrizni a hitet és a közösségek erejét.

„Mi hitünkkel együtt saját magunk jövőjét, boldogulását, családjaink, nemzetünk, városunk boldogságát akarjuk előre mozdítani, hogy Isten segítségével közösségek közösségében szeretnénk élni”

- fogalmazott a Szeged-csanádi püspök, Kiss-Rigó László.

A kápolnát végül Kiss-Rigó László felszentelte, átadva azt a város vallási felekezeteinek.

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!