2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Elhunyt Nagy György

2017. június 27., kedd 16:47, frissítve: kedd 19:14

64 éves korában elhunyt Nagy György, a Magyar Televízió egykori műsorvezetője – közölte családja kedden.

Nagy György Budapesten született 1953-ban. 1971. szeptember 3-án lett a Magyar Televízió munkatársa, képtechnikusként kezdett.

1983-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett történelem–népművelés szakon, ezután a Magyar Televízió Ifjúsági Osztályának szerkesztő-riportere lett. Készített dokumentumfilmeket, stúdióbeszélgetéseket, riportműsorokat, 1986-tól az állami ünnepségek kommentátora volt.

1992-ben részt vett II. János Pál pápa magyarországi látogatásának televíziós közvetítéseiben, valamint közreműködött választási műsorokban is. 1988-tól 2006-ig volt látható Hol-mi? címmel hétvégi ifjúsági programajánló műsora.

1994-ben lett az Ablak szerkesztő-riportere. 2002-ben a Főtér szerkesztőségvezetője lett. 2005 és 2006 között hétköznap délutánonként talkshow-t vezetett a A nagy vita címmel lányával, Székely-Nagy Katalinnal.

2007-ben Szabadság tér 17. címmel 75 részes műsort készített a Magyar Televízió ötvenéves fennállása alkalmából. A Bors az idén februárban azt írta, hogy 45 év után távozott a köztévétől, állítólag közös megegyezéssel.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!