2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Elhunyt Karinthy Márton színigazgató, színházrendező, író

Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 71. évében, szerdán elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad alapító igazgatója - közölte a Karinthy Színház szerdán az MTI-vel.

  • Elhunyt Karinthy Márton színigazgató, színházrendező, író

Karinthy Márton 1949-ben született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakát 1973-ban végezte el, Marton Endre és Kazán István, később Babarczy László osztályában.

1973-1975 között a Békéscsabai Jókai Színház, 1975-1977 között a Pécsi Nemzeti Színház, 1977-1980 között a Thália Színház, 1980-1982 között a Népszínház rendezője. 1978-1980 között a Gorsiumi Nyári Játékok rendezőjeként is dolgozott. Részt vett a Reflektor Színpad és a Játékszín létrehozásában.

1982-ben megalapította a Hököm Színpadot, a háború utáni első magánszínházat, amelynek rendezője és igazgatója volt. 1988-ban a teátrum nevét Karinthy Színházra változtatva költöztek a mai helyre, a volt Haladás mozi épületébe a Bartók Béla út 130. alá. A helyiség felújítását a vállalkozás maga finanszírozta. A színház az elmúlt évtizedek alatt sokat fejlődött, legutóbb 2010 nyarán bővült csaknem kétszeresére az előcsarnok, új közönségforgalmi terekkel kiegészülve, a színpadra forgószínpad, süllyesztő került. 2011-ben a színház feletti lakást kényelmes próbateremmé alakították, amely stúdió előadások megtartására is alkalmas. 2012 őszére a két szintet egybenyitották, a terem pedig a Hököm Stúdió nevet kapta.

A színház változatos repertoárjából ő rendezte többek között a Büszkeség és balítéletet, az Arzén és levendulát, a Tanút, a Bástyasétány 77-et és a Szellemidézést, amelynek bemutatója tisztelgés volt apja, a darab szerzője és nagyapja családja, - akikről a darab szól - emléke előtt.

2003-ban jelent meg nagy sikerű könyve, az Ördöggörcs, amely elsősorban Karinthy Gáborról, a nagybátyjáról szól, az ő történetével kapcsolatban pedig önmagáról, a családról is. A könyv 2012-ben svédül is megjelent. 2007 végén A vihar kapuja címmel jelent meg kötete, amely Karinthy rendező osztályának (1968-1973) történetét meséli el. A 2012-es könyvhétre került a boltokba a Magyarnak lenni sorozatban az Okosan kell szeretni magyarságunkat című kötete.

2013-ban munkája elismeréseként Kossuth-díjat kapott sajátos szellemiségű, nagy közönségsikernek örvendő színházi műhely létrehozásáért, három évtizedes vezetői és rendezői tevékenységéért, írói munkásságáért, a Karinthy-hagyomány és -szellemiség ápolásáért, továbbviteléért. 2016-ban Vámos László-díjat kapott.

A közlemény kiemeli: Karinthy Márton úgy rendelkezett, hogy lánya, Karinthy Vera és két közeli munkatársa viszi tovább a Karinthy Színházat, amely ezután is folytatni kívánja a Karinthy Márton által megalapozott szellemiségű, polgári, szórakoztató színházat.

Az M5 kulturális csatorna szerdán 21 órától az Ez itt a kérdés című műsorban megismétli a Karinthy Mártonnal 2019 szeptemben végén készült potrébeszélgetést - közölte az MTI-vel Siklósi Beatrix csatornaigazgató.

Újbuda Önkormányzata Karinthy Mártont saját halottjának tekinti - közölte szerda este László Imre polgármester az MTI-vel. "Nemcsak egy művészdinasztia kimagasló tehetségű alkotójaként, de a kerület iránt elkötelezett emberként, fáradhatatlan szervezőként, Újbuda díszpolgáraként is meg fogjuk őrizni emlékét" - írta a polgármester, aki a magyar színházi színtér egyik legfontosabb rendezőjének nevezte Karinthy Mártont.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!