2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Elhunyt Csoóri Sándor

2016. szeptember 12., hétfő 10:49, frissítve: kedd 06:28

Elhunyt Csoóri Sándor, kétszeres Kossuth-díjas költő, író.

Az irodalmi életbe az ’50-es évek végén kapcsolódott be verseivel, a ’60-as évektől a népi-nemzeti ellenzék vezető egyénisége volt, többször sújtották szilenciummal.

A demokratikus ellenzék egyik vezetője, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja volt.

A Magyarok Világszövetségének elnökeként kezdeményezte a Duna Televízió megalapítását. Munkásságáért – többek között – József Attila-díjjal és Herder-díjjal is kitüntették.

2005 óta a Magyar Írószövetség örökös tagja volt, 2008-ban Prima Primissima díjjal is elismerték, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal jutalmazták.

Csoóri Sándor 86 éves volt.

MTI Fotó: Kollányi Péter

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!