2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Életpályamodellt szeretnének ők is

2016. február 22., hétfő 09:29

Életpályamodellt szeretnének az önkormányzati köztisztviselők is. Ezt az egyik szakszervezet főtitkára nyilatkozta híradónknak.

Pénteken ismertette a Budapesti Önkormányzatok Szövetségével közös javaslatát a főpolgármester. Tarlós István emlékeztetett arra: a kormány nyáron hozná létre az állami tisztviselői kart. Ezeknek a hivatalnokoknak a bérét néhány év alatt ötven százalékkal emelik, miközben az önkormányzati hivatalnokok keresete nyolc éve változatlan. Boros Péterné elmondta: azt szeretnék, ha a kormány nem kivételezne a közigazgatásban.

„Mi is azt szeretnénk, ha egységes közigazgatás lenne, és az állami tisztviselői kar mellett július elsejéig, a köztisztviselők napjáig az önkormányzati köztisztviselők életpályájáról is gondoskodna a kormányzat. Természetesen a megyei kormányhivatali kollégáinkat is idesoroljuk, mi nem teszünk különbséget a közigazgatáson belül. Alkalmazkodunk az elnevezésváltozáshoz, amelyet a kormány megalkotott, de mindenképpen indokoltnak tartjuk, hogy az önkormányzati köztisztviselők dolgát is rendezze életpálya formájában a kormányzat” – mondta a Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!