2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Életfogytiglant kapott a taxisgyilkos

2016. május 26., csütörtök 16:18

Életfogytiglant kapott a domaszéki taxisgyilkos első fokon. A férfi közel húsz éve követte el a bűncselekményt, de tizenhat évig bujkált az igazságszolgáltatás elől. Az ítélet ellen fellebbezett, így az nem jogerős.

1998 szeptemberében az ügyészség szerint a vádlott és fiatalkorú barátnője a férfi szüleihez tartottak Szegedről. Pénzük nem volt, mégis taxival mentek a tizenkét kilométerre fekvő Domaszékre. A falu határában a taxis a vádlott kérésére egy földútra fordult, majd megállt. A férfi a sofőrre támadt, és a nála lévő kalapáccsal szétverte a fejét.

„A fentieket követően a vádlott a sértettet leköpte, vesetájékon rúgta, illetőleg a folyamatosan hörgő hangokat kiadó sértett fejét még több alkalommal közepes vagy azt meghaladó erővel megütötte a jobb kezében tartott kalapáccsal. A vádlott a kalapáccsal történő bántalmazást mindaddig folytatta, amíg a sértett hörgő hangokat adott ki. A vádlott a sértett fejére mért ütések közben azt hajtogatta, hogy »Miért nem halsz már meg?«” – mondta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség ügyésze.

A gyilkos a holttestet a kukoricásba rejtette, majd a taxival Tolna megyéig menekültek, ahol az autóból kifogyott a benzin. Buszra szálltak, és a fővárosba utaztak. Életfogytig tartó szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélték. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház – jelentette be Tóth Tibor tanácsvezető bíró.

A gyilkosság idején még fiatalkorú lány tizenhat évet húzott le a férfi mellett. A nő csak a szakításuk után mert a rendőrséghez fordulni. „A bíróság álláspontja szerint nem a halált okozó testi sértés, hanem a nyereségvágyból elkövetett emberölés – amelynek ugye már van egyéb minősülése is – állapítható meg. Erre utal az, hogy a sértettet kitartóan bántalmazta, amit tanú elmondott, kijelentéseket tett, hogy »haljál már meg«, »miért nem halsz már meg«, »nem igaz, hogy csak ennyi pénzed van«, és folytatta a a földön fekvő, magatehetetlen sértett ütlegelését. Ebből mindaz a következtetés vonható le, hogy a pénzszerzés érdekében a sértett megölését is elhatározta, és ezt kifejezetten kívánta már ekkor, így tulajdonképpen egyenes szándékkal valósította meg” – tette hozzá a tanácsvezető bíró.

A vádlott legkorábban harminc év múlva szabadulhat feltételesen az elsőfokú ítélet szerint. A férfi fellebbezett, a döntés nem jogerős, a büntetőper a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!