2024. 12. 22. Vasárnap Zéno napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Svenk 07:30

Palkovics a Hír TV-nek elmondta: nem lesz tankönyv

2016. augusztus 19., péntek 16:35, frissítve: szombat 18:28

Nincs és nem is lesz önálló tankönyv a természettudományos tárgyak oktatására a szakgimnáziumokban – nyilatkozta az oktatásért felelős államtitkár a Hír TV-nek. A szakszervezetek elutasítják, hogy csak elektronikus tananyag legyen. Az új rendszer bevezetésének elhalasztását, illetve a PDSZ annak visszavonását kéri.

Több tantárgy viszont megszűnik szeptembertől. A mintegy másfél hét múlva induló új tanévben a diákok összevontan tanulják a természettudományos tárgyakat, tankönyv nélkül.

„Ebből nem is lesz tankönyv, ez természettudományos tantárgy, ez a szakgimnázium kilencedik osztályában heti három óra” – mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.

Az oktatási segédanyag csak elektronikusan lesz elérhető. Palkovics László úgy véli: ez arra is lehetőséget ad, hogy maguk a tanárok is fejlesszenek. Például ha egy tanár saját prezentációt készít és feltölti, az kollégái számára is elérhető lesz.

„Tehát fejlesszük együtt ezt a tantárgyat, ennek van egy digitális felülete, a nemzeti okosportálon, ahova már most egy sor tudós ember, egyetemek, szakemberek, tanárok feltöltöttek különböző anyagokat, és ezek azok az anyagok, amelyek egyébként a gerincét fogják képezni ennek a tantárgynak” – tette hozzá az oktatási államtitkár.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elfogadhatatlannak tartja a kizárólagos elektronikus tananyagot. Egyebek mellett azért, mert nagyon sok diáknak sem számítógépe, sem internet-hozzáférése sincs.

„Ha ilyenben gondolkodnak, akkor mondjuk nem 9 nappal a tanítás megkezdése előtt kellene ezt nyilvánosságra hozni, bejelenteni, hanem hónapokkal ezelőtt már a kísérleti elektronikus tankönyvnek már meg kellett volna jelenni, hogy fel tudjanak készülni a komplex természettudományi tárgyat tanító pedagógusok ennek a tantárgynak a tanítására” – mondta Galló Istvánné, a PSZ elnöke.

A PSZ továbbra is az új rendszer bevezetésének elhalasztását, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pedig annak eltörlését követeli.

„Ennek kizárólag a gyerekek isszák meg a levét, hiszen egy olyan rendszerbe lépnek be szeptember elsején, egy olyan sötét szobába, amelyből nem látnak kimenetet, hogy hol milyen kijáraton fognak távozni, milyen végzettséggel, milyen tudással, milyen eredménnyel. Az mondjuk tőlük függ, de az, hogy milyen tudással, az nyilvánvalóan az iskolától, és maga az iskola sem tudja, a pedagógusok sem tudják, hogy milyen elvárásokat kell megfogalmazni, milyen tananyagot kell leadni, ez egy káosz” – vélekedett Mendrey László, a PDSZ elnöke.

A PDSZ elbocsátásoktól is tart. Az új tantárgyat biológia, fizika, kémia vagy földrajz szakos tanár is taníthatja, de az összevonás miatt sok pedagógus feleslegessé válhat. A bizonytalanságot pedig szerinte az is tetézi, hogy bár csak pár nap van már a tanév kezdetéig, hivatalos órafelosztás még mindig nincs, így a tanárok jelenleg azt sem tudják, hogy szeptembertől szükség lesz-e a munkájukra, vagy sem.

Sok újdonság lesz szeptembertől

Az oktatási államtitkár egyébként 250 új iskolaigazgatónak adta át kinevezését. Palkovics László az ünnepségen azt hangoztatta: hatékony, minőségi oktatást kell létrehozni, olyan rendszert, amely hű a hagyományaihoz, de egyúttal választ ad a jövő kihívásaira is. Az államtitkár azt is hangsúlyozta: a szeptembertől induló tanév sok újdonságot és kihívást jelent az átalakított tankerületek vezetőinek, de új felelősséget kapnak az intézményvezetők is.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!