2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Elbukott a „lex Simicska”

2015. november 17., kedd 15:44, frissítve: csütörtök 16:45

Nem volt meg a kétharmad a Lázár János által csak lex Simicskaként emlegetett törvénymódosításhoz. Az ellenzék azért tudta megakadályozni az indítvány elfogadását, mert a Gyurcsány-párt képviselői az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy mégis részt vesznek a szavazáson. Így a 2013-as földforgalmi törvény hatályba lépése előtt kötött haszonbérleti szerződések bérleti díját nem emelhetik meg egyoldalúan a privatizáció után az új földtulajdonosok.

A kétharmados többség nem lett meg, a 2013-as földtörvényhez kapcsolódó jogszabály-módosítás az ellenzék ellenállásán bukott el. Az MSZP, a Gyurcsány-párt, a többi baloldali kispárt, illetve az LMP képviselői nemmel voksoltak, a jobbikosok pedig tartózkodtak. Így csak a földtörvény hatályba lépése után kötött haszonbérleti szerződések bérleti díját emelhetik egyoldalúan a privatizáció után az új tulajdonosok, a 2013 előtti bérleti díjakhoz nem nyúlhatnak hozzá.

A díjemelés ötlete az agrárkamara elnökétől származik, aki egyébként fideszes képviselő. Győrffy Balázs a szavazás után azt hangoztatta, hogy az ellenzék a nagybirtokosok pártjára állt. „A parlamenti matematika – mint általában a matematika – egy nagyon egzakt tudomány. Lehet majd magyarázni, és lehet kezdeni a szerecsenmosdatást, azonban a gombnyomásokból egyértelműen kitűnt, hogy mindaz, amit képviselnek, az a magyar gazdatársadalom érdekeivel szemben a nagyüzemek, Simicska Lajos és érdekeltségi körét szolgálják” – mondta Győrffy Balázs, az agrárkamara elnöke.

A Jobbik szakpolitikusa visszautasította Győrffy Balázs szavait. „Az, hogy nem lett meg a Fidesz-KDNP kétharmados többsége az semmi másról nem szól csak arról, hogy nem tudták átverni az embereket, a gazdálkodókat sem ugyanis egészen elképesztő állapotokat próbált előidézni a Fidesz azzal, hogy 25 évig nevetséges összegekért adták oda a földet a barátaiknak mind a szocialista kormányok mind a Fidesz és most, hogy nem az államé, hanem privatizálják egyből fontos lett mennyi is ez a bérleti díj” - fejtette ki Magyar Zoltán.

Az LMP szakpolitikusa, aki maga is gazdálkodik, gazdaellenes intézkedésnek minősítette a javaslatot. Salla R. Benedek szerint a bérleti díjak  emelésén azok a spekulánsok kaszálnának, akik gyorstalpalón lettek aranykalászos gazdák. „A Fidesz földművesei öltönyös emberek, akik elvégeztek egy kéthetes tanfolyamot, és ezáltal földszerzéshez jogosulttá váltak, erről van szó, a Fidesz ezeknek az érdekeit képviseli, és a földforgalmi törvény módosítása azt szerette volna megtenni, hogy ezek az új kedvezményezettek kitúrják nem csak a nagyokat, hanem bárkit, aki korábban földhaszonbérletet szerzett” – fogalmazott az LMP-s országgyűlési képviselő.

A Párbeszéd Magyarországért nem hagyhatja, hogy a földárveréseken fideszes kamuparasztok halásszanak a zavarosban. „Nem nyilvános a földművesek jegyzéke, azaz nem tudjuk azt, hogy mennyi műkörmös, gázszerelő, bróker vagy ügyvéd válhat most földtulajdonossá. Nyilvánvalóan ez a Fidesz-kormány érdeke, hiszen hogyha nyilvánosak lennének a földtulajdonosok, akkor kiderülne, hogy a Mészáros klán vagy éppen Fazekas rokonsága jutott nagy mennyiségű földhöz” – nyilatkozta Szabó Tímea PM-es országgyűlési képviselő. Szabó Tímea hozzátette: pártja az Alaptörvény módosításával tiltaná meg az állami földek eladását.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!