2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Elbúcsúztak Nyirő Józseftől + Videó + Képriport

Szerdán ravatalozták fel Nyirő József hamvait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Több mint százan rótták le kegyeletüket, a Magyar Írószövetség vezetése koszorút helyezett el a ravatalnál.

Az újratemetést szervezők egyelőre nem tudják, hogyan fogják elszállítani a hamvakat, a koporsót a Boldogasszony-zarándokvonat szállította volna Székelyudvarhelyre. A román kormány azonban nem adta meg ehhez az engedélyt. Az új baloldali román kormány ugyanis nem tartja időszerűnek Nyirő József újratemetését. Az író az 1944-es nyilas hatalomátvétel után is a magyar parlament tagja maradt, amiért a román sajtó egy része antiszemitának bélyegezte.


A Hír TV által megkérdezett alkotmányjogász szerint a MÁV-vagonok határátkelésének akadályozásával uniós jogot sértett a román fél.

– A magyar alkotmányos szabályok is egyértelműen kimondják, hogy az emberi méltóság születéstől a halálig, sőt azon túl is megilleti a személyeket – hívta föl a figyelmet ifj. Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász közölte: ezt hívjuk összefoglalóan kegyeleti jogoknak, és ez az egyik pillére annak a jogsértésnek, amit a román fél elkövetett – tette hozzá.

Nem lesz magyarromán kormányfői találkozó

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar–román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy az Agerpres román hírügynökség Mircea Dusát, a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős miniszterét idézve jelentette: június elseje körül találkozik egymással Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök, ezen a megbeszélésen pedig tisztázhatják a Nyirő József újratemetése körüli nézeteltéréseket.
Szijjártó Péter tudatta: Orbán Viktor ugyan részt vesz a kohéziós alapok jövőjéről szóló bukaresti tanácskozáson, de „kétoldalú találkozó a román miniszterelnökkel nem került szóba”.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!