2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Egykori párttársa szerint Szávay mindent és az ellenkezőjét is képes képviselni

Keresztényi megbocsátást kér zsidózó párttársának a Jobbik szóvivője. Szávay István egy Hír TV által nyilvánosságra hozott felvételen beszélt arról, hogy megütött egy zsidó nőt. Ezután a politikus parlamenti és párttisztségéről is lemondott, de mandátumát megtartotta. Ettől nem is kell megválni, legalábbis a pártja nem szólítja fel erre. Az ellenzék viszont ezt várná, sőt hétfőn a Liberálisok feljelentést is tesznek az ügyben.

  • Egykori párttársa szerint Szávay mindent és az ellenkezőjét is képes képviselni

„Leütöttem egy nőt. Beszólt, hogy náci bűz van. Én meg leütöttem, hogy büdös zsidó. Pakk. Egy igazi ilyen kampós orrú rohadék volt” – Szávay István szavait hallgatta Jakab Péter, a Jobbik szóvivője a Rágalominfó névre keresztelt sajtótájékoztatón.

A Hír TV hozta nyilvánosságra a hangfelvételt, amelyen Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője beszél sértő és antiszemita módon egy nőről, amiért az nácinak nevezte a politikust. A Jobbiknak keresztényi megbocsátást kellene gyakorolni az ügyben – vallja Jakab.

„Szávay István kijelentései minősíthetetlenek, ezt el kell ismerni, ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy Szávay István ezt saját maga is belátta, ezért elnézést kért, lemondott mind az országgyűlésben, mind a Jobbikban betöltött vezető tisztségeiről – mondta Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője. – Azt gondolom, hogy innentől kezdve ő ezt elmondta a Jobbik országos vezetésének, a vezetés ezt tudomásul vette, elfogadta és innentől kezdve a Jobbik lezártnak tekinti ezt a kérdést."

Az ellenzéki pártok viszont további következményeket várnak.

„A vak komondoros képviselőnek sem lenne helye a parlamentben, sem egyetlen egy olyan képviselőnek sincs helye, mert nem mutathatunk ilyen példát Magyarországnak” – így reagált az MSZP-s Kunhalmi Ágnes arra a kérdésre, hogy le kell-e mondania Szávay Istvánnak.

Gurmai Zita, az Európai Szocialista Párt Nőszervezetének elnöke szerint is az lenne a legtisztességesebb, ha jobbikos képviselő megválna parlamenti mandátumáról.

„A tragédia az az, hogy a képviselő úr nincsen tisztában azzal, amit tett. Azt gondolja, hogy ez egy olyan dolog, amivel lehet viccelődni. Abszolút mértékben elutasítjuk és én nagyon bizakodó vagyok, hogy a képviselő úr lemond a jegyzői mandátumáról, mert ez a minimum, amit megtehet. Egyetlenegy férfi, függetlenül attól, hogy képviselő, vagy éppen családapa, nem teheti meg, hogy egy nőt megüssön” – véli Gurmai.

A korábban a Jobbikban, most a Mi hazánk Mozgalomban politizáló Novák Előd szerint az ügy szomorú jellemrajz Szávay Istvánról és korábbi pártja jelenlegi helyzetéről.

„Milyen közösséggé vált az a Jobbik, ahol immár annak egy kongresszusán egy nő megverésével lehet büszkélkedni és most az kellene, hogy legyen a megnyugtató válasz Szávay István részéről, hogy ő hazudott-e a tagtársainak a kongresszuson. Elfogadhatatlannak tartom, nagyon komoly csalódás, bár az utóbbi években már láthattuk, hogy Szávay István mindent és az ellenkezőjét is képes képviselni” – mondta Novák. 

A Liberálisok hétfőn feljelentést tesznek Szávay István ellen antiszemita kijelentései miatt.

„A feljelentést hétfőn azért fogom megtenni, mert jogászok bevonásával megvizsgáltuk ennek a felvételnek a szövegét, és a közösség tagja elleni erőszak alapeseti tényállását megvalósította – mondta Bősz Anett a Liberálisoktól. – Ez azt jelenti hogy valakit egy olyan tulajdonságáért bántalmazunk fenyegetünk, amiről ő maga nem tehet.”

Az ügyben megszólalt a Jobbik elnöke is, de ő sem tartotta szükségesnek, hogy Szávay István lemondjon mandátumáról. Sneider Tamás Facebookon azt írta: párttársa vállalta a felelősséget, amikor lemondott tisztségeiről.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

A Fidesz-KDNP európai parlamenti kampánynyitóján Orbán Viktor miniszterelnök felidézte, hogy az e heti kétnapos Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát (NatCon) három brüsszeli polgármester is megpróbálta betiltani, de a rendezvény végül lezajlott. A kormányfő most elhozta magával a betiltó határozat szövegét. Kiderült, milyen is a brüsszeli jogállamiság.
Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!