2024. 10. 06. Vasárnap Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Egyetlen mandátumát veszítette el a zöldpárt + videó

Kilépett a pártból a pécsi közgyűlés egyetlen LMP-s képviselője, Kóbor József. A kormánypárt frakció-vezetője úgy látja, a politikus eddigi pályafutása alatt többször váltott irányt.

  • Egyetlen mandátumát veszítette el a zöldpárt + videó

Kóbor József közösségi oldalán jelentette be 14 év után kilép az LMP-ből, a közgyűlésben a továbbiakban független képviselőként dolgozik. A zöldpárt ezzel abban a városban veszítette el egyetlen mandátumát, mely Budapest után 2010 óta a legerősebb bázisa volt az LMP-nek. Kóbor a kilépés okairól azonban nem írt semmit.

Kővári János, a kormánypárt frakcióvezetője szerint Kóbor politikusi pályafutása során több alkalommal váltott irányt, mostani döntése beleillik ebbe a sorba.

Azt tartom nagyon furcsának, hogy Kóbor József még 15 évvel ezelőtt az ellen a Péterffy Attila ellen küzdött, aki 3 millió tonna fát vágatott ki még erőmű igazgatóként. Most pedig ugyanannak a Péterffy Attilának lett a csatlósa, aki semmit nem változott, mert, azóta, látjuk, minden beruházásnál csattog a fejsze

- mutatott rá.

Szerettük volna megkérdezni Kóbor Józsefet mi a kilépésének indoka, de megkeresésünkre nem reagált.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!