2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Egyetért a Fidesszel Gyurcsány volt minisztere

2016. szeptember 23., péntek 16:20, frissítve: péntek 20:38

Egyetért a Fidesszel, és nemmel fog szavazni október másodikán Gyenesei István, a második Gyurcsány-kormány 2008 és 2009 között regnáló önkormányzati minisztere.

Erről Szennán a skanzenben beszélt a politikus. Szerinte a nemzeti ügy felülírja a korábbi ellentéteket. Azt nem állítja, hogy a későbbiekben is a kormánypárt mellé fog állni, de úgy gondolja, most a köztük lévő árokra hidat tettek, ezen pedig együtt mennek át jövő vasárnap.

„Az én szavazatom annak szól, hogy igenis vannak és lehetnek még a jövőben is olyan kérdések, olyan sorskérdések, amelyek a szuverenitásunkat érintve rajtunk kell, hogy eldőljenek, és a végső szót, azt nem másnak, hanem nekünk kell kimondani. Akkor is, ha azt más javasolja, akkor is, hogyha azt az Európai Unió mondja, akkor is, ha mi Európában képzeljük el a jövőnket” – fogalmazott a volt miniszter.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!