2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Egyenlő bánásmód: perelnek az autista fiú szülei

2016. március 7., hétfő 18:09

5 millió forint kártérítésért perli a Kliket és több intézményt egy Győr-Moson-Sopron megyei család, mert szerintük autista gyermekük éveken át nem kapott állapotának megfelelő ellátást. Az ügyet első fokon a Győri Járásbíróság kezdte tárgyalni.

Három évig nem kapott megfelelő oktatást egy autista kisfiú Győr-Moson-Sopron megyében, bár a szülei több szervnek is jelezték gyermekük betegségét. A család végül több évnyi ügyintézés után perre vitte az ügyet. „2011 szeptembere és 2014 szeptembere között a fiam rengeteg jogsérelmet szenvedett el, ezek által mi is. Rengeteg megaláztatáson vagyunk túl, és gyakorlatilag mivel egy Egyenlő Bánásmód Hatóság kimondott jogsértésekre hivatkozva van egy határozatunk, ami 2014 augusztus végén, szeptember elején – pontosan nem tudom a dátumot – jogerőre emelkedett, és gyakorlatilag próbálunk a fiam igazáért is kiállni” – mondja Sándor Zsolt, a gyermek édesapja.

Az alperesek szerint ők figyelembe vették a kisfiú egészségügyi állapotát, és megtettek minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy a gyermek a lehető legmegfelelőbb ellátást kapja. „Minden tekintetben jogszerűen jártak el ezek az intézmények, tehát sem a gyerek, sem a szülők személyhez fűződő jogait, sem az egyéb oktatásban őket megillető jogokat nem sértették meg. Minden tekintetben együttműködtek a szülőkkel, úgy jártak el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, és ezért is az az álláspontjuk, hogy semmilyen körülmények között nem kívánnak kártérítést fizetni a felperesek részére” – állítja dr. Vajda Attila, az alperesek ügyvédje.

Az első fokon eljáró Győri Járásbíróság a kiskorú gyermek személyiségi jogaira hivatkozva zárt tárgyalást rendelt el, amely májusban folytatódik majd az édesapa meghallgatásával.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!