2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Belföld

Egy idős embert késelt halálra

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta egy férfi letartóztatását, aki egy időskorú ismerősét késelte halálra.

  • Egy idős embert késelt halálra

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a hetven év feletti sértett még év elején vásárolt egy házat Monoron. Az ingatlant fel akarta újítani, ezért eladta belőle a régi bútorokat, aminek egy részét az elkövető édesanyja vásárolt meg.

A bútorügylet kapcsán ismerkedett meg az elkövető a sértettel. A megalapozott gyanú szerint 2021. május 29-én dél körül az elkövető megjelent a sértettnél és elvitt egy korábban már megvett, de még el nem szállított bútort. Ezt követően az elkövető délután ismét megjelent a sértettnél és bement a házába. Ott magához vett egy még pontosan be nem azonosított szúró-vágó eszközt, majd azzal több mint húsz alkalommal megvágta illetve megszúrta a sértett felső testét és arcát. A nyakon ejtett vágás átmetszete a gégeporcot és a nyaki izmokat is.

A sértett az elszenvedett sérülések következtében a helyszínen elhunyt. Az elkövető ezután a helyszínről a sértett gépkocsijával elmenekült, amit később Monorierdőben hagyott. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pár napon belül felderítette, elfogta és különös kegyetlenséggel valamint a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan alkalmas személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a férfit.

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását szökésének, a bizonyítási eljárás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélye miatt. Az elkövető elfogásáról készült videó az alábbi linken tekinthető meg: https://youtu.be/XIUKmE2M6Fk 

 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!