2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Egészségtudatossági programot indított a Mercedes

2015. november 24., kedd 20:57, frissítve: kedd 22:06

Egészségtudatossági programot indított az egyik legnagyobb magyarországi autógyártó, a duális képzésben résztvevő tanulók számára Kecskeméten. Az ismeretterjesztő foglalkozások és előadások során a fiatalok a szenvedélybetegségekről is kapnak hasznos információkat. A program első részében drogprevenciós beszélgetéseken vehettek részt a diákok.

Az egészségtudatos élet kialakítását segítő programot indított a Kecskeméten tanuló diákok számára a Mercedes-Benz. „Én azt gondolom, hogy autógyártáson kívül egy ekkora cégnek regionálisan is többfajta szerepvállalást is kell biztosítani. Tehát felelősséget kell vállalnunk az oktatás területén, de ugyanúgy az egészség területén is, hogy megpróbáljunk ebben is valamilyen hozzáadott értéket adni ahhoz, hogy egészségesebb, kicsit tudatosabb felnőttekké váljanak a mai gyerekek” – mondta Ács László, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. HR-igazgatója.

A program során a mozgással, táplálkozással, közlekedésbiztonsággal kapcsolatos előadások és interaktív foglalkozások mellett a szenvedélybetegségekről, és azok elkerüléséről is sokat megtudhatnak a diákok.

„Többek között pszichológusok segítségét tesszük elérhetővé a diákjaink számára is, illetve itt kapcsolódunk a mai rendezvényhez, hogy minél inkább próbáljuk megelőzni a szenvedélybetegségeket, ami nagyon gyakori a fiatalság körében. Tehát nagyon sokan dohányoznak, sajnos nagyon sokan próbáltak ki már kábítószereket, illetve az alkohol is elég sűrűn előfordul, ezeken a területeken szeretnénk beavatkozni” – mondta Csonka Rita, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. egészségügyi szolgálatának vezetője.

Az autógyár programjának nagyköveteként elismert közéleti szereplők, és szakemberek is átadják tapasztalataikat.

„Ahhoz, hogy itt valami érdemi pozitív változás történjen, azt gondolom, hogy majdnem egy fél generációnak kellene eltelnie, de ha nem csinálunk semmit, akkor persze nem fog változni semmi. És ezért kell ezekről a dolgokról beszélni, ezért kell tudatosan jövőt építeni, ezért nagyon fontos, hogy egy ilyen óriási cég, mint a Mercedes, aki a történet mellé állt, ami akár itt a gyáron belül, akár pedig mondjuk a környező településeken is, valamint nagyvárosokban is ezt a programot támogatni tudja. Mert ha nem lépünk, akkor magától ez a dolog nem fog előrébb menni” – mondta Zacher Gábor toxikológus főorvos.

A rendhagyó egészségügyi programot az autógyár a jövőben minden korosztályra ki szeretné terjeszteni.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!