2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Éger: Alkotmányos védelemre szorul az egészségügy

2017. június 15., csütörtök 06:00, frissítve: csütörtök 06:21

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint hiába harcolnak az ágazat szereplői évek óta, a mai magyar egészségügy olyan, mint a hadiegészségügy.

„Az elmúlt egy évig szerzett tanulság, hogy az a metodika, amivel próbálkozik az egészségügyi szereplők hada, saját magát pozicionálni és az ágazat számára megfelelő forrást szerezni, egynegyed évszázadra visszatekintve gyakorlatilag sikertelen” – jelentette ki a Hír TV Egyenesen című műsorában Éger István.

Morális kérdés

A kamara vezetője szerint egy olyan gazdasági fejlettségű ország, mint Magyarország számára az egészségügyi ráfordítások gdp-függőek kell hogy legyenek.

„»Majd ha még nagyobb gdp lesz, akkor többet fordítunk rá« – na, ez az, ami nem igaz. Ezt el kell felejteni. Erre van egy nagyon jó ábra is egyébként a deklarációban, amely nemzetközi kitekintésben megmutatja, hogy azon a gazdasági szinten, amelyen egyébként a világ országainak egy jelentős része van – tehát nem egyedül vagyunk –, gyakorlatilag az összefüggés abszolút nem létezik, illetve ha ezt megpróbálja valaki erőltetni, akkor, bocsánat, nem mond igazat. Magyarországon huszonöt éve a politika ezt próbálja elmesélni nekünk, és itt az ideje, hogy azt mondjuk, hogy kérem szépen, ez nem igaz. Innentől kezdve ebben a gazdasági környezetben egy ilyen fejlettségű állam állampolgárai számára a ráfordítás szakpolitikákon alapuló döntés kellene hogy legyen, tehát magyarul morális kérdés” – szögezte le az elnök.

Egy, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által készített dokumentum szerint évente harminckétezer ember hal meg úgy, hogy meg lehetne menteni.

„Innentől kezdve úgy gondolom, hogy amit mi sürgetünk – egy gondolati, politikai paradigmaváltást –, annak erkölcsi alapja van, ha egyszer nem kellene ezeknek az embereknek meghalniuk. És innentől kezdve gyakorlatilag azt mondhatom, hogy a politikus személye maga lehet úgy egészségvédő faktor, mint akár súlyos népegészségügyi kockázat is, feltéve hogy mit dönt” – fogalmazott Éger.

Hozzátette: az általuk készített dokumentumban elolvasható az is, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézetek túlnyomó többsége nem felel meg a hatályos minimumfeltételeknek – ezeket az intézményeket be kellene zárni.

„Morális síkra kerül ez az egész kérdés, nem szabad hazudni. Huszonöt év után abba kell hagyni ezt az egész megközelítést. Szakpolitikai evidenciákra alapozott, erkölcsi döntés az egészségügy költségvetése, és ennek az erkölcsi döntésnek a felelőssége a mindenkori politikusé – jelentette ki Éger István. – Gyakorlatilag az egészségügy, az egészség ügye, az egészséghez való jog és az egészség ügyének érdekében létesítendő, illetve visszahozandó intézményrendszer, a nemzetközi társadalmi egészségbiztosítás rendszere alkotmányos védelmet igényel. Csakúgy, mint ahogy alkotmányos védelmet igényel annak a deklarálása, hogy mekkora része fordítandó a gdp-nek kötelezően, minimálisan az egészségügyre. Ezek olyan dolgok, amelyeket az alaptörvényben kell megvédeni.”

Hozzátette: ez ugyan nem oldja meg az elvesztett orvosok, ápolók és betegek problémáját, de legalább elkezdődik egy komoly gondolati paradigmaváltás.

Romokban a fővárosi ellátás

Éger István elmondása szerint katasztrofális a főváros érsebészeti ellátása. „Jelen pillanatban Budapest főváros érsebészeti ellátása romokban hever. A legnagyobb érsebészeti, legmagasabb progresszivitású kórház gyakorlatilag bedobja a törölközőt. Ezért az, hogy máról holnapra hol van akut érsebészeti ellátás, kolosszális kérdés.”

Tartani kell a bérek értékét

A kamaraelnök beszélt arról is, hogy ahhoz, hogy a bérfejlesztéseket értékükön tudják tartani, harmincmilliárd forintra lenne szükség.

„Elmondhatom azt is, hogy annak a bérintézkedésnek az értéken tartásához, amelyet kiharcoltunk, nélkülözhetetlen az, hogy a 2017-es általános bérintézkedést átvezessék a bértáblán, magyarul megtartsa az értékét az egész, és erre épüljön rá a következő lépcső. Ennek az összege zusammen harmincmilliárd forint. Küzdünk érte, de egyelőre nem látjuk a költségvetésben” – hangoztatta Éger István. Szerinte ez a harc hadiegészségügyet produkál, ezért újra le kell fektetni az alapokat.

Kattintson ide a teljes beszélgetésért.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!