2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Ebédet vitt a Gyurcsány-párti politikusnak a Fidelitas

  • Ebédet vitt a Gyurcsány-párti politikusnak a Fidelitas

Ebédet vitt Varju László országgyűlési képviselőnek a Fidelitas. Ozsváth Kálmán újpesti önkormányzati képviselő – a Fidelitas ügyvezető alelnöke – és Renge Zsolt az ifjúsági szervezet kerületi elnöke azért ment a DK-s politikus IV. kerületi irodája elé az ételhordóval, mert képmutatónak tartják Varju megnyilvánulásait a Miniszterelnökség új menzája miatt. Ozsváth Kálmán hangsúlyozta, hogy a Gyurcsány-párti képviselő úgy kezdte az évet, hogy egy álságos és kétszínű tragikomédiába illő bohóckodást mutatott be a budai Várban.

„Az ott nyújtott attrakciója után megint csak azt látjuk, hogy az ellenzék továbbra sem képes semmilyen érdemi politizálásra, nincsenek normális ötleteik, nincsenek rendes gondolataik. Csak erőszakosan és bohóckodással képesek felhívni magukra a figyelmet. Egyedül a hatalom megszerzése, a hergelés, a hisztériakeltés, a bohóckodás, a politikai balhék és a színészkedés az, ami számukra fontos, és semmiképpen sem Magyarország érdeke” – mondta Ozsváth Kálmán.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!