2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Dúró: Kihez került vagy kerül az ötvenmillió?

,

2016. augusztus 25., csütörtök 13:35, frissítve: csütörtök 20:00

Hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a Jobbik az 1956-os emlékév hivatalos dala miatt. Dúró Dóra azt mondta, arra kíváncsiak, hogy mire ment el 50 millió forint amit a kormány szerint kifizettek, ha a szerző, Desmond Child azt állítja, nem kapott honoráriumot a munkájáért.

50 millió forintot szánt a kormány a Desmond Child-féle 56-os emlékdalra. Ám kiderült, sem a magyar–kubai származású amerikai zeneszerző, sem a felkért művészek nem kértek juttatást. Pedig szakemberek szerint az összeg egyetlen dalért akkor is sok, ha minden stúdióköltséget, fellépési díjat és egyéb költségeket is beleszámolnak.

A Jobbik képviselője írásban vár választ az ügyben Orbán Viktortól. Emellett pedig közérdekű adatigényléssel fordulnak a programért felelős Schmidt Máriához, a Terror háza vezetőjéhez, illetve a hatóságokhoz.

„Feljelentést tettünk a Legfőbb Ügyészségen hűtlen kezelés gyanúja miatt, hiszen szakértők és a szakmában jártas gyakorlati szakemberek szerint is ennek a dalnak az elkészítése legfeljebb 10 millió forintba kerülhetett volna” – mondta Dúró Dóra.

A kancelláriaminiszter a kormányinfón az 56-os dal költségeinek részleteiről nem beszélt, csak azt hangoztatta, hogy szerinte a dal elkészítésénél nem történt szabálytalanság és az a legfontosabb, hogy tetsszen a magyaroknak.

„Biztos, hogy jogilag és pénzügyileg ez rendben lévő dolog. Tehát abban semmi kételyem nincs, hogy a dolog jogilag és pénzügyileg rendben van, és abban sem lehet kételyük, hogy el fogunk számolni. Adjuk meg a lehetőségét, hogy ez egy jó dal lesz és tetszeni fog az embereknek” – mondta Lázár János.

Az Egy szabad országért című dalt október 23-án hallhatja először élőben a közönség.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!