2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Dózsa László-ügy: Schmidt Máriáék bűnbakot találtak?

Hír TV

2017. november 23., csütörtök 21:38, frissítve: csütörtök 22:52

Minden felelősséget Horváth Miklósra hárítottak a Terror Háza Múzeum munkatársai a Dózsa László-ügyben. Az ügy harmadik tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön tanúk kihallgatásával folytatódott, akik egybehangzóan állították, hogy Horváth Miklós, az intézet 1956-szakértője feladata volt a plakátkampány képeinek validálása. Így ha történt is hiba, ő követte el.

A harmadik tárgyalást tartották a Fővárosi Törvényszéken az úgynevezett Dózsa László-ügyben. Mint ismert, az 1956-os forradalom hőseit a hatvanadik évfordulón a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány óriásplakátokkal is népszerűsítette. Dózsa László nevét írták arra a képre, amelynek kapcsán később Pruck Erika jelezte, valójában apja, Pruck Pál szerepel a rajta.

„Három olyan tanú meghallgatásával folytatódott az ügy, akik közül kettőnek a Terror Házában, egynek pedig a Kommunizmuskutató Intézetben főnöke Schmidt Mária, az alperes közalapítvány kuratóriumi tagja. Mindhárman egybehangzóan azt állították, hogy Horváth Miklós professzor, ’56-os szakértő dolga volt a képek végső ellenőrzése. Elmondásuk szerint miután kirobbant a botrány, Schmidt Mária többször is utasította Horváthot, hogy tisztázza az ügyet” – mondta Bene Lajos, a Fővárosi Törvényszék bírója.

Arra a kérdésre, hogy miből gondolták az elején, hogy Dózsa László van a képen, a tanúk azt válaszolták, hogy Dózsa László többször is azonosította magát, és szakmai körökben ez egyébként sem képezte vita tárgyát. A Life magazin viszont Pruck nevével közölte annak idején ugyanezt a képet, és Markó György Lajos történész egyik könyvében lábjegyzetként le is írja, hogy a magazinban így látható. A tárgyaláson ő most azt mondta, hogy egy konferencián szerette volna tisztázni az ügyet Dózsa Lászlóval, és később ezt elmesélte Horváthnak is.

„Megláttam Dózsát, és mondtam Miklósnak, hogy megkérdem Dózsát, ki van a képen. Meg is kérdeztem, és azt mondta, hogy ő van nyilván. Megkérdeztem, hogy miért írtak más nevet, ő azt mondta, hogy ezek az újságírók a hasukra ütnek, és írnak valamit” – idézte fel Markó György Lajos.

A bíróság kérésére a felperes családi képeket csatolt az ügyhöz Pruck Pálról, bizonyítandó az igazát. A Fővárosi Törvényszék tizenöt napot adott az alapítványnak arra, hogy tisztázza: fenntartja-e, hogy Dózsa László van a képen. A tanúk által említett Horváth Miklós történész egyébként még a nyáron tagadta, hogy ő lett volna az 1956-os emlékév történészszakmai vezetője, szerinte Schmidt Mária és a közalapítvány kuratóriuma csak az erkölcsi felelősséget próbálja áthárítani rá.

A tárgyaláson egyébként a bíró hiába kérdezte a tanúkat arról, hogy kit ábrázol az ominózus fénykép – egyértelműen egyikük sem válaszolt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!