2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Dönthet az árvízvédelemről a Fővárosi Közgyűlés

Hír TV

2017. december 6., szerda 09:48, frissítve: szerda 10:53

A csillaghegyi öblözet árvízvédelméről dönthet ma a Fővárosi Közgyűlés, miután a főpolgármester úgy döntött, a sok vitás kérdés miatt elsősorban az Aranyhegyi-patak és a pünkösdfürdői védvonalszakasz fejlesztését kezdeményezik, a part menti védműről pedig a választások után döntenek majd. A főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslat szerint a szakasz fejlesztéséhez szükséges négymilliárd forintot a főváros saját forrásból előlegezi meg. A közgyűlés emellett dönthet a Margitszigetre vonatkozó zajrendeletről, valamint arról, hogy állítanak-e szobrot a 2010-es szmolenszki légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnöknek a Józsefvárosban.

A jobbikos képviselő kizárná Garancsi cégét

Az ESMA pályázati körből való kizárását kezdeményezi módosító indítványában a Jobbik a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén. Tokody Marcell ugyanakkor azt mondta, amennyiben a közgyűlés támogatná javaslatukat, akkor nem lenne aki pályázzon, hiszen a feltételeket úgy írták ki, hogy a pályázaton kizárólag Orbán Viktor barátjának, Garancsi Istvánnak a cége tudjon részt venni. Az ESMA két éve használja ingyen a budapesti villanyoszlopokon elhelyezett reklámfelületeket, a közgyűlés most egy előterjesztésben kötelezné a visszamenőleges bérleti díj megfizetésére.

„Egy a bevételéhez képest elenyésző, körülbelül 5 százalékos mértékű díjtétel megfizetésével legalizálják, helyzetbe hozzák az ESMA-t. Láttunk már olyat, hogy szerecsenmosdatás, itt egy új fogalom körvonalazódik, a garancsimosdatás. A Jobbik meg azt javasolja módosító javaslatában, hogy az ESMA-t, miután korábban bevételkiesést, méghozzá 100 millió forintos nagyságrendű bevétel kiesést okozott a fővárosi önkormányzatnak, azáltal hogy nem fizetett, zárják ki a pályázók köréből” – mondta Tokody Marcell.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!