2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Dőlhet a paksi beruházás finanszírozása?

2016. május 27., péntek 19:59, frissítve: szombat 11:40

Az Oroszországgal szembeni uniós szankciók hosszú távú fenntartására, ezzel együtt a paksi beruházást finanszírozó bank ellehetetlenülésére számít Jávor Benedek.

A PM brüsszeli képviselője Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta, az Európai Bizottság fenntartja azt a véleményét, hogy az új erőmű piaci alapon nem lesz üzletképes, ezért állami támogatásra lehet szükség – ez pedig szemben áll azzal, amit a kormány eddig állított.

„Az igaz, hogy az elkövetkezendő néhány évben a teljes 10 milliárd eurós hitelkeretnek csak egy kisebb részét kellene folyósítani, de ezt követően, 2019-től kezdve nagyon jelentős finanszírozási igény jelentkezik, és egész egyszerűen az orosz költségvetés idén év elején nem volt képes a Vnyesekonombankot feltőkésíteni, hogy stabillá tudja tenni. Annyit tudott nyújtani, hogy ne dőljön össze a bank, és várhatóan a következő években ez nem fog változni. Ha pedig ez így van, ez a bank egyszerűen fizikailag képtelen azt a hitelösszeget nyújtani, ami a paksi beruházáshoz szükséges” – fejtette ki az EP-képviselő.



@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!