2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Demszky nem akar „biodíszlet” lenni

2017. február 7., kedd 19:56, frissítve: kedd 20:08

Demszky Gábor mégsem megy el arra a parlamenti bizottsági ülésre, ahol a 4-es metró korrupciógyanús szerződéseiről faggatnák. Ezt a volt főpolgármester ügyvédje jelentette be Magyarország élőben című műsorunkban.

Magyar György szerint a bizottsági meghallgatásnak jogi értelemben nincs jelentősége.

 

– Nem akar biodíszlet lenni a Fidesz 2018-as választási tevékenységéhez. Tehát úgy gondolja, hogy ez egy színjáték, és ehhez nem akar statisztálni.
– Tehát akkor mégsem megy el.
– Nem megy el, ez a határozott meglátása, az ő személyes döntése, én jogászként csak azt tehetem ehhez hozzá, hogy az egész meghallgatásnak a világon semmi jogi relevanciája nincsen, aki akar elmegy, aki nem, az nem megy el. Én is úgy látom, hogy ez pótcselekvés, semmi köze nincs a jogi eljáráshoz, és összefüggésben sincs az OLAF-jelentésben foglaltakkal.

Korábban Gyurcsány Ferenc is jelezte, hogy nem megy el az ülésre. A jelenlegi főpolgármester elődje felelősségét firtatja. Bővebben>>>

Mint arról beszámoltunk, Nyilvánosságra hozta a kormány a 4-es metró beruházási szabálytalanságairól szóló EU-s jelentést. Az uniós korrupcióellenes szervezet szerint a Fővárosi Önkormányzat, az Alstom és Medgyessy Péter érintett a szabálytalanságokban. A kormány az EU történetének legnagyobb korrupciós ügyéről beszél, az érintettek tagadnak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!