Démonizálja a nőket védő egyezményt Németh

SZP, 2017. május 21., 15:44, frissítve: 16:33
Ideológiai veszélyektől tart a Fidesz alelnöke – Németh Szilárd szerint az isztambuli egyezmény mögött a lopakodó genderpolitika áll, és a dokumentum nem a nők elleni erőszak felszámolásáról szól. Az LMP társelnöke szerint a kormánypártiak szövegértési nehézsége támadás azok ellen, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre.

Ne ratifikálja a nők elleni erőszak felszámolására irányuló isztambuli egyezményt – erre kérte a kormányt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. A ifi-KDNP-sek szerint a megállapodás a hagyományos családmodellt bontaná le Európában, a nőket pedig éppen elég jogszabály védi.

Nacsa Lőrinc, a szervezet elnöke arról beszélt, hogy Magyarország alaptörvényben mondja ki a férfiak és a nők egyenlőségét: „Rengeteg jogszabály védi a nőket. A Btk.-t pedig a Fidesz–KDNP szigorította a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatban és a kapcsolati erőszak vonatkozásában is. Az isztambuli egyezmény ratifikálását viszont rendkívül kockázatosnak tartjuk.”

A lopakodó új elmélettől tart a Fidesz alelnöke is. Németh Szilárd szerint ugyanis az egyezmény nem arról szól, amiről beszélnek. „Nem a nők egyenjogúságáról szól, nem a nők jogairól szól az isztambuli egyezmény, hanem erősen lopakodó genderpolitika van benne és egyéb más, sokan kimutatták” – vélte a korábbi rezsibiztos, aki a birkózószövetség elnöke is egyben.

A kormánypártiak szövegértési nehézsége most a legkiszolgáltatottabbak elleni támadássá válhat – figyelmeztet az LMP társelnöke. Szél Bernadett azt mondta, az egyezmény arról szól, hogy „ezeknek az embereknek a sorsa könnyebbé válna, az érintettek megfelelő segítséget kapnának, és az áldozattá válást is hatékonyabban lehetne megelőzni. Ha valaki ezen a szövegen elkezd nyelvészkedni, és elkezdi a most épp démonizált gender és társadalmi nem kategóriát belemagyarázni, azt gondolom, hogy direkt támadást indít olyan érintettek ellen, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre”.

A szocialisták szerint a kormány nem vesz tudomást egy létező, súlyos problémáról. Bangóné Borbély Ildikó arról beszélt, hogy nem javultak a statisztikai adatok, továbbra is csak azt tudják mondani, hogy minden héten egy nő meghal bántalmazásban, minden hónapban meghal egy gyermek bántalmazásban. „Ráadásul elmondhatjuk, hogy egy feltárt esetre körülbelül 20-25 latens eset jut, borzasztó nagy problémáról  beszélünk, és a kormány ezzel évek óta nem hajlandó foglalkozni” – mondta az MSZP-s képviselő.

A kormány már három éve aláírta az egyezményt, amelyet azonban azóta sem iktattak a magyar jogrendbe. Ha megtennék, akkor például bizonyos bűncselekmények esetében a nyomozás vagy a vádemelés nem függne teljes mértékben az áldozat bejelentésétől vagy panaszától. Magyarországon jelenleg ilyen a szexuális kényszerítés, a szexuális erőszak és a szeméremsértés is, amely alapesetben csak magánindítvány alapján üldözendő.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés