2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Decemberben kerülhet pont a Közgép-per végére

,

2015. november 27., péntek 07:27, frissítve: péntek 07:27

Egyelőre nincs ítélet a Közgép-perben, a Fővárosi Közigazgatási Bíróság december 10-ére halasztotta a határozathozatalt.

A csütörtöki tárgyaláson a cég közbeszerzési igazgatóját hallgatták meg tanúként. Ő azt vallotta, hogy a Közgép nem adott meg hamis adatokat a gönyüi kikötő fejlesztésére kiírt pályázaton, amit a társaság dokumentumokkal tud igazolni. A Közbeszerzési Döntőbizottság három évre tiltotta el a közbeszerzésektől a Közgépet arra hivatkozva, hogy az előírtnál kisebb hajókkal pályázott. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó építőipari társaság a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatát bíróságon támadta meg.

„A felperes igazolta, hogy hamis adatszolgáltatást a felperes nem követett el. Igazolta ennek az alperesi határozat által megállapított tényállásnak helytelenségét, valótlanságát is, és az idézet jogszabályhely alapján – tisztelt bíróság – az alperest terheli annak bizonyítása, hogy a felperes hamis adatszolgáltatást követett volna el” – jelentette ki Sárvári Tamás, a felperes Közgép jogi képviselője a tárgyalóban.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!