2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Csalókkal szövetkeztek a roma szavazatokért a fideszesek

Hír TV

2018. február 24., szombat 08:00, frissítve: szerda 15:19

H e l y r e i g a z í t á s : A Célpont 2018.február 23-i adásában valótlanul állítottuk, hogy a Fidesz mozgósította a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás során a Hit Gyülekezete egyházat és valótlanul híreszteltük, hogy a Hit Gyülekezete hódmezővásárhelyi roma pasztorációs tagozatának vezetője egy volt olajos bűnöző, aki hosszú éveket töltött börtönben. Ezzel szemben a valóság, hogy a Hit Gyülekezete Hódmezővásárhelyen az általa tartott étel- és ruhaosztással nem vett részt a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás kampányában, roma pasztorációs tagozata vezetője pedig büntetlen előéletű személy.

Hatmilliárdos költségvetési csalás elkövetőivel szövetkeztek a roma szavazatok megszerzéséért a csongrádi fideszesek – derítette ki a Célpont. A milliárdos maffiózók politikai védettségért cserébe a csongrádi romák szavazatait ígérték. Az akciót a nemrég alakult Romano Kraj nevű szervezet irányítja.

„Arra szavaz mindenki, akire akar” – mondta Mezei Vidor, a helyi, nem hivatalos cigányvajda.

– És a Vidor nem mondta, hogy kire kell szavazni?
– Hát mondták, hogy a Fideszre – mondta egy helyi szegény férfi.

„Én nem erőltetem azt, hogy a Fideszre szavazzál, arra szavazz, amelyik szimpatikus” – cáfolta Mezei Vidor.

Valaki hazudik. Hódmezővásárhelyen a vasárnapi időközi voksolás előtt mindenki a választók igenjére hajt.

„Nem valószínű, hogy összhang lesz egy más beállítottságú polgármester és a fideszes többség között. Lehet ígérni bármit ezzel kapcsolatban, de nem szokott működni. Tehát én arra biztatom Önöket, hogy Hegedűs Zoltán kezébe tegyék le a város vezetésének lehetőségét” – kampányolt a fideszes jelölt mellett Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Mi lehet az összefüggés Lázár János miniszter, a fél éve alakult Romano Kraj nevű roma jogvédő szervezet, a helyi csórók, és a majd vasárnap behúzott ikszek között?

Kocsiból Bentley, euróból sok. Hat évvel ezelőtt csaptak le a kommandósok és a NAV-osok egy Győrszentiváni házra. Kipakoltak belőle hat kiló arany ékszert, 230 milliónyi készpénzt, 15 luxusautót meg ezt a férfit is, akinek a csuklóján kicserélték az arany karperecet egy sima acélra. A gyanú szerint színesfémmel üzletelt úgy, hogy közben 6 és félmilliárd forintnyi áfát nyúlt le.

„Mutassuk meg Magyarország cigányainak, hogy igen is Horváth József alkalmas a Romano Krajra! Ez a lényeg, utána jöjjön a politika.”

Ez a férfi ugyanaz a férfi. Horváth József, Magyarország nagy csinnadrattával megválasztott cigánykirálya.

„Úgy döntött a vezetőségünk, úgy döntöttek Magyarország vezetői, mind a megyékben, mind a városokban, településeken, hogy elindulnak, elindulunk a 2018-as választásokon” – jelentette be korábban Horváth József, aki Romano Kraj elnöke.

A Romano Kraj magyarul cigánykirályt jelent. Horváth József, a királynak felcsapó milliárdos férfi három évet ült előzetesben milliárdok elsíbolásáért. 2016-ban szabadult, ítélet nélkül. Ügye még nincs lezárva. Akár még 10 év börtönt is kaphat.

„Akkor már inkább a politika. (...) Elindulunk a 2018-as választásokon” – mondta. És a Romano Kraj akcióba lendült.

„Azt mondták, hogy 12 ezer euró, de nem Magyarországról van ez a pénz, hanem külföldről, Németországból származik.”

Nógrád megyében kevés a munka és sok a szegény. Ez a szemfényvesztők kánaánja. Itt több ezer emberrel hitették el azt nemrég, hogy ha halotti anyakönyvi kivonattal bizonyítják, hogy felmenőiket elhurcolták, vagy üldözték a második világháború idején, már idén több ezer eurós kárpótlás ütheti a markukat.

„Számomra az nagyon furcsa volt, hogy az emberek nem tudják megmondani, hogy tulajdonképpen mihez kérik az anyakönyvi kivonatokat” – mondta Dombvári Edina, Nagybárkány polgármestere.

A Romano Kraj vezetői viszont pontosan tudták. Hiszen ők tervelték ki az egészet. „Ők azzal hitegették az embereket, hogy több millió forint kárpótlást kaphatnak majd egy új megbékélési alaptól, és akik a vészkorszakban áldozatok voltak, vagy azoknak a leszármazottjai 3 vagy 7 millió forint kártérítést kaphatnak. Ezért ők cserébe összegyűjtötték az aláírásokat és a személyes adatokat” – mondta Hídvégi Balogh Attila, a RomNet.hu főszerkesztője.

A Célpont két hónapja folytat oknyomozást a Romano Kraj dolgai után. Kiderült, hogy nagyjából 80 ezer ember személyes adatait szerezték meg a cigány holokausztos csalássorozattal. A Romano Kraj vezetői kőkemény bűnözők. A kiugrott tagjaik is rettegnek tőlük.

„Nagyon félek ezektől az emberektől, hiszen ez egy maffia. Azért gyűjtik ezeket a neveket, adatokat, hogy ezeket a későbbi választások során fel tudják majd használni, el tudják adni pártoknak” – mondta egy férfi.

Információink szerint a Romano Kraj a kicsalt 80 ezer adattal a Fidesznél kopogtatott.

„Egy céljuk van, hogy ki tudjanak bújni a büntetőjogi felelősség alól. Támogatják a Fideszt. Erre nézve, mivel az ő személyük nem jó, nem veszik őket vitapartnernek a fideszes vezetők, ezért az ő egyik tisztségviselőjük, egy fiatalember, a Lion, aki egy joghallgató ő a közvetítőcsatorna. Aki elmegy Lázár Jánoshoz, és Lázár Jánoson keresztül most a hódmezővásárhelyi polgármester-választás lesz az a minta, amin bemutatkozhat a Romano Kraj. Hogy tudja a cigányságot befolyásolni a Fidesz irányába” – mondta egy nevét nem vállaló férfi.

„A jövőben szükség lesz olyan roma vezetőkre, akik pár éven belül meg tudják valósítani a cigányság XXI. századi reformjait, elő tudják segíteni a cigányság munkáját, társadalomba való beilleszkedését” – mondta a szóban forgó Raffael Lion, a Romano Kraj Csongrád megyei elnöke.

Szép szavak, csak kár, hogy köszönőviszonyban sincsenek a Romano Kraj tetteivel. Raffael Lion egyébként majdnem adott a Célpontnak interjút. De csak majdnem.

A választási iparág hódmezővásárhelyi mélytorkai szerint a városban nagyjából 2500 szavazatot lehet megvenni. Ennek jegyében érezhetően tombol a városban a szegények felé áradó szeretet. Mármint az a fajta, amelyik kizárólag a választások előtt tör rá a pártokra. Három és fél évig semmi, majd hirtelen mindent elönt a műjóindulat, a műmegértés és műszeretet.

– Hozzám is bekopogtak, és akkor én is írtam alá, csak most nem tudom, hogy kinek.
– De mit írtál alá?
– Hát csak a nevemet kérték. A nevemet kérték meg az adataimat írták fel.
– Aha. De mihez?
– És még egy kiló kenyeret is adtak, hogy indulnak a parlamenti választásokon, és, hogy akkor rájuk szavazzak meg ilyenek voltak. Erre így emlékszem.

Ráadásul a Fidesz mozgósította a Hit Gyülekezete helyi szervezetét és a Johannitákat is, hogy ne legyen annyira feltűnő a szavazatvásárlás.

„A Hit Gyülekezetének a Roma Pasztorációs tagozata nagyon lelkesen és nagyon helyesen végez ruhaosztásokat. Ami azért is érdekes, mert a Roma Pasztorációs tagozat évekkel ezelőtt 100 évre kapta meg azt az épületet, amelyben az anya-gyermek szállót helyezték el. Ennek a Roma Pasztorációs tagozatnak a vezetője egy volt olajos bűnöző, aki hosszú-hosszú éveket töltött börtönben” – mondta Kis Andrea, szocialista önkormányzati képviselő.

A hódmezővásárhelyi szegénysort valósággal ostrom alá vonták az ígérgető jótevők.

– Valami 10 ezreket magyaráznak itten. De hát hol adják ezek ide? Csak addig, míg leikszelsz és utána lesz*rják az ember pofáját. Ennek annyi a lényege, hogy na ennyit kapsz, itt a pénz, ikszeld be, az a biztos. Nem az, hogy ígérgetem és szevasz, ígérgetek fűt-fát aztán meg sz*rnak a pofájába bele.”

– Voltak itt valami adománnyal?
– Voltak, itt a szomszéd.
– Hogy a szomszéd volt?
– A leghátsó házba lakik.
– Itt a ti sorotokon?
– Aha.
– És ő osztott? Nem tudod a nevét?
– De az valami egyházi adomány volt.
– Mikor volt ez?
– Rendőr vagy?

„Há' milyen tévék vagytok, tik testvérem?” Aki ilyen furcsát kérdez, az Vidor. Emlékezhetnek rá a riport elejéről. Ő a Romano Kraj helyi embere, aki az itteniek ikszeit felvásárolja.

– Mennyiért veszed meg itt a cigányokat?
– Nem, semmiért, ez adományozás. Itt nincs pénz, nincs semmi. Itt nem is adnak, nem is kértem, ez csak jóindulatból van – mondta.

A jóindulat ellenére menekülőre fogta, amikor arról kérdezem, hogy mit szól, ahhoz, hogy a főnökei a színesfém-maffia vezetői.

– Nem szoktatok beszélni?
– Nem szoktunk. Nincs miről, mindenki csinálja a dolgát.
– De tudtál arról nyilván, hogy ők bűnözők.
– Nem tudtam én semmiről, nem is akarok tudni semmiről.
– Mennyi pénzt kapsz ezért?
– Nee, most ne kérdezzél már ilyen b*ziságokat tőlem. Itt nincs pénz.

Dehogy nincs. Hatalmas pénz van a Romano Kraj mögött. Bűnözésből fölhalmozott milliárdok. Információink szerint a választáson pedig azért akarnak indulni, és ezért dörgölőznek a kormánypárthoz, hogy képviselői mandátumhoz jussanak, és így mentelmi joghoz is.

„Lázár azt mondta, hogy nem ígéri nekik a mentelmi jogot, mármint hogy a parlamentbe valamilyen listán bejutnak, de azt igen, hogy akár a büntethetőségük az nem fog megállni” – mondta egy arcát nem vállaló férfi.

A cigánykirályok pedig hajlandók mélyen a zsebükbe nyúlni, hogy elkerüljék a börtönt. Amit viszont támogatnak a Fidesz részéről, hogy tegyék bele azt a 600 milliót a választási kampányba, ami nekik rendelkezésükre áll. Keressék a cigányságot országos szinten, mindenhol csak a Fidesz. És amennyiben az eredményeket hozzák, akkor azt a büntetés fogják kapni, amit már előzetesbe kitöltöttek. És akkor így is megmenekültek a börtöntől.

A Célpont információi szerint a Romano Kraj alá a legsúlyosabb szervezett bűnözői körök, mint például a Koszi-klán dolgozik be. Ők fogják be a szájukat azoknak a tagoknak is, akik kiábrándultak a szavazatszerzéssel járó csalásokból, manipulációkból.

Meg akartuk kérdezni kérdezni Lázár Jánost, milyen kapcsolatban van a Romano Kraj nevű cigányszervezettel, de a miniszter annyira sietett, hogy nem volt ideje válaszolni.

Helyreigazítás

A 2018. február 24. napján „Csalókkal szövetkeztek a roma szavazatokért a fideszesek” címmel megjelent cikkben azt a valótlan tényt híreszteltük, hogy Lázár János személyesen alkut kötött büntetőeljárás hatálya alatt álló romákkal a cigány szavazatok megszerzéséért, nevezetesen: „aki elmegy Lázár Jánoshoz, és Lázár Jánoson keresztül most a hódmezővásárhelyi polgármester-választás lesz az a minta, amin bemutatkozhat a Romano Kraj … Lázár az mondta, hogy nem ígéri nekik a mentelmi jogot, mármint hogy a parlamentbe valamilyen listán bejutnak, de azt igen, hogy akár a büntethetőségük az nem fog megállni”.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!