2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

„Csak Polt Péter távozásával lehet megoldani a helyzetet”

2016. május 30., hétfő 15:42

Magyarországon a vádhatóságot nem övezi közbizalom, ezért távoznia kell tisztségéből Polt Péter legfőbb ügyésznek – mondta Szakács László.

A Quaestor-károsultak mellett kiálló MSZP-s politikus mindezt azzal magyarázta, hogy az egyedi ügyek megítélése alapján romlott az emberek véleménye az ügyészségek munkájáról. Szakács László példaként említette, hogy Polt Péter lányának élettársát – aki Tarsoly Csaba Quaestor-vezér személyi titkára volt – még mindig nem hallgatták meg, illetve az MNB alapítványainál sem indult vizsgálat, ahol a legfőbb ügyész felesége három alapítvány felügyelőbizottságának is tagja. Az ellenzéki politikus közölte: a büntetőeljárási szabályok szerint ha a vádhatóság szereplője érintett egy bűnügyben, akkor azt a szervezetet ki kell zárni az eljárásból.

„Amíg nem kiszámíthatóan működik Magyarországon az igazgatás, amíg nem kiszámíthatóan működik Magyarországon akár a vádnak a képviselete, amíg nem teremtjük meg azokat a feltételeket, amelyek alapján minden bizonytalanság kizárható, addig, én úgy gondolom, a helyzet ennél csak rosszabb lesz. Ezt a helyzetet egyféleképpen lehet megoldani: ha Polt Péter lemond, átadja másnak a helyét, és hagyja, hogy ezeket az ügyeket kivizsgálják” – hangsúlyozta Szakács László.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!