2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Csak a fővárosi cigányzenészeket támogatja a kormány

,

2017. április 2., vasárnap 13:02, frissítve: vasárnap 17:24

Kizárólag a budapesti cigányzenészeket támogatja a kormányzat a Muzsikáló Budapest projekt keretében. A cél, hogy a turisztikailag kiemelt nyári időszakban a belvárosi éttermekben biztosítsák az élőzenét. A Miniszterelnökség és a Hagyományok Háza 173 millió forintot költ a célra. A vidéki éttermek számára nincs pályázati lehetőség, pedig a Hír Televíziónak nyilatkozó szegedi zenész azt mondja, erre ott is szükség lenne. Egyre kevesebben választják ugyanis a zenészpályát, így aztán utánpótlás sincs.

A 100 tagú cigányzenekar elnöke a Hír TV-nek nyilatkozva kiemelte: fontos, hogy a külföldiek is hallják ezt a zenét, hiszen ilyen csak Magyarországon van. „Azt mondják a cigányzenekar játsza a Kék-Duna keringőt. Senki nem fogja várni azt, hogy fél 4-kor ugyanabba a tempóban, ugyanabban az ütembe vagy hangfekvésben játssza el azt a számot, mint a Bécsi Filharmonikusok, mert ez egy cigányzenekar. Ez egyedi, ilyen nincs a világon, csak nálunk Magyarországon” – fogalmazott Beke Farkas Nándor.

A vidéki éttermek számára viszont nincs pályázati lehetőség, pedig a Hír Televíziónak nyilatkozó szegedi zenész szerint a térségben is szükség lenne hasonló támogatásra. Egyre kevesebben választják ezt a pályát, így aztán utánpótlás sincs.

„Kellene tudni, hogy milyen elgondolásból kapják csak a pestiek. Ha úgy gondolják, tényleg vannak nagyon mély szegénységben élő zenészkollégák, akik nagyon nagy zenészek, és mégis nem dolgoznak, és lehet, hogy azokra gondoltak. A másik disszonáns ebben, hogy vidéken is vannak zenészek, akik megérdemelnék, hogy nekik is jusson a pénzből” – fejtette ki Kecskés Sándor cigányprímás.

A Fidesz szerint a pályázat kiírói később megszüntetik a különbségtételt a budapesti és a vidéki éttermek között. „Hát szerintem mindenhol lehet pályázni. Ez gondolom a pályázatnak egy első fejezete lehet, gondolom egy leader pályázat, tehát megnézik, működik-e, és ki lehet az egész országra terjeszteni, sőt nagyon fontosnak találnám” – közölte Németh Szilárd frakcióvezető-helyettes.

A budapesti vendéglők a turisztikai szezonban, májustól augusztus végéig számíthatnak állami támogatásra, állandó zenészeik díját télen saját büdzséjükből kell fizetniük.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!