2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:00

Csak a Fidesznek aláíró rászorulók kaptak élelmiszercsomagot?

Hír TV

2018. március 29., csütörtök 17:06, frissítve: csütörtök 20:40

Élelmiszercsomagot adott rászoruló családoknak a Nő a Siker Alapítvány Alsózsolcán. A Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő nevéhez fűződő szervezet 1400 adag tartós élelmiszert osztott ki. A helyiek egy része szerint azonban csak olyanok kaptak az adományból, akik korábban aláírták a képviselő támogatói ívét. Az alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta, nem ez alapján választották ki a családokat.

Zárt kapu mögött várakoztak az adományra jogosultak az alsózsolcai metodista templom előtt. Azoknak járt csomag, akik kaptak róla értesítőt.

„Az egyházban is hirdették, hogy fognak, illetve postán kaptuk az értesítő levelet, hogy kapunk csomagot” – fogalmazott egy asszony.

Az ételosztást a Nő a Siker Alapítvány szervezte, amelynek elnöke Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő.

„Roma emberek hívták fel a figyelmem Csöbör Katalin Nő a Siker Alapítványának ételosztására, ami engem szavazatvásárlásra emlékeztet – nyilatkozta a Hír TV-nek a Jobbik alsózsolcai szervezetének elnöke, hozzátéve: ugyanis azok az emberek kapnak csak ételt, akik aláírták a képviselő asszony ajánlását. – Ha ez így van, akkor az nem jelent mást, mint a mélyszegénységben élők politikai akaratának a befolyásolását” – emelte ki Bodnár Józsefné.

A sorba állók azt mondják, minden rászoruló család kapott értesítést az ételosztásról, nem csak azok, amelyek aláírták a képviselő ajánlóívét.

„A f…szt fényképezel, a k…rva anyádba.”

A Hír TV stábját nem fogadták szívesen az ételosztáson, a templom területére sem léphettünk be. Az adományokat Csöbör feliratú vödrökbe mérték ki az alapítvány munkatársai. Krumplit, cukrot, lisztet és olajat kaptak a rászorulók. A szervezet kuratóriumi elnöke szerint 1400 csomagot osztottak ki.

– Minden rászoruló család kap ilyen csomagot, vagy csak azok, akik aláírták a képviselő asszony támogatói ívét?
– Nem tudom, mi az összefüggés, évek óta osztunk félévente, úgyhogy nem is értem a kérdést – válaszolta a Hír TV kérdésére Lévai Adrienn, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az interjú közben az önkéntesek elkezdték leszedni a Csöbör-matricákat a vödrökről.

– Amikor idejöttünk, akkor Csöbör feliratú vödrökben volt az adomány, most pedig szedik le, éppen most szedik le a feliratot.
– Nem szedik, szerintem egyiken lesz, a másikon nem, ez olyan összevissza. Semmi célja nincs – tette hozzá.

Az ételosztáson olyanok is megjelentek, akik nem kaptak rá meghívót. Közülük senki nem akart nyilatkozni, de kamerán kívül elmondták, hogy az alsózsolcai rászoruló családok felének küldtek csak értesítést a Nő a Siker Alapítvány élelmiszercsomag-adományáról.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!