2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

A szabadság bolond körei 11:00

CEU-ügy: most egy levélre vár a kormány

2017. május 22., hétfő 21:50, frissítve: hétfő 21:54

Most éppen egy amerikai levéltől várja a kormány a CEU-ügy feloldását – Balog Zoltán ettől tette függővé álláspontjukat az egyetem megmaradásáról. A CEU szerint viszont a kormány csak az időt húzza – valójában nem akarnak megállapodni.

Értelmetlen és lehetetlen feltételt szabott a magyar kormány a CEU-nak, erre hívta fel a figyelmet Harangozó Gábor MSZP-s politikus a parlamentben. „Döntési kompetenciával felvértezett kormánytagok helyett bürokratákkal, minisztériumi középvezetőkkel találkozhattak a CEU vezetői, a kormány nevében nem volt jelen a kijelölt Altusz Kristóf sem” – mondta Harangozó Gábor országgyűlési képviselő.

A humántárca államtitkára szerint nem miattuk állnak a tárgyalások: az Egyesült Államok nem olyan tárgyalópartnert küldött, amely a magyar kormánynak megfelelő. „A szakértői munkacsoport minden érintett egyetemmel konzultált, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a CEU-t leszámítva minden rektor vagy dékán a kérdést technikainak tekinti, nem politikai ügyként kezeli és a felsőoktatási törvényben foglaltaknak meg kívánnak felelni a megoldás keresésében érdekeltek” – így Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár.

Íjgyártó István felettese az Indexnek annyit mondott: levelet vár az Egyesült Államok oktatási miniszterétől.

Bár az Egyesült Államokban tagállami hatáskör az oktatás, a kormány továbbra is azt várja el, hogy szövetségi szintű, a kormányt képviselő üljön le velük tárgyalni. „Egy dolgot várunk az USA kormányától, legyen kedves kijelölni a tárgyalót, és az nem hiteles, hogy kormányzati szinten nem tárgyal az USA oktatásról, mert mi három olyan kormányközi megállapodást vettünk elő, amit Magyarország kormánya és az USA kormánya kötött” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A CEU rektorhelyettese Reggeli járat című műsorunkban azt mondta: a kormány időhúzásra játszik. „Én úgy látom, hogy alapvetően három úton kezelhető a kérdés, az egyik a szakmai út, a másik a politikai út, a harmadik a jogi út. most a szakmai fórumokat kerüli, úgy tűnik, a kormány, tehát már a törvény előkészítésénél se vette őket igénybe, és a későbbi szakmai megnyilvánulásokat is, hát, bizony lesöpörte az asztalról. A politikai út, az most ebben a pillanatban nem áll túl jól a kormány részéről, tehát a közvéleményben is, az Európai Parlamentben is, az Európai Bizottságban is rosszul áll a törvénymódosítást támogatók szénája” – mondta Enyedi Zsolt.

A rektorhelyettes úgy látja. a kormány nem akar megállapodni a CEU-val.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!