2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

CEU-rektorhelyettes: A következő diplomaosztó még Budapesten lesz

2017. június 23., péntek 22:39, frissítve: péntek 22:43

A CEU következő diplomaosztója biztosan Budapesten lesz, de az már bizonytalan, hogy az ünnepséget két év múlva is a magyar fővárosban rendezik-e. Erről az egyik rektorhelyettes beszélt Newsroom című műsorunkban.

Enyedi Zsolt derűlátóbb, mint volt, mert két hónap után a magyar kormány képviselője elkezdett tárgyalni New York állam kormányzójával az intézmény magyarországi sorsáról.

„Ezek a tárgyalások elindulhattak volna két hónappal ezelőtt is. Az elmúlt két hónapot én csak időhúzásként tudom értelmezni. De amennyiben most úgy döntött a magyar kormány, hogy leül, tárgyal, és valamilyen megállapodásra jut, akkor utólag nem fogjuk a szemére hányni azt, hogy ezt két hónappal később tette, mint kellett volna” – fogalmazott a rektorhelyettes.

Az egyetem magyarországi működésének feltételein tavasszal szigorított a kormánytöbbség, a lex CEU-ként elhíresült törvénymódosítás nemzetközi tiltakozást váltott ki. Eszerint az intézmény akkor maradhat Magyarországon, ha az amerikai anyaintézményén tényleges oktatás indul, és ha a Trump-kormány megállapodást köt az Orbán-kormánnyal. Az utóbbi feltétel lényegében végrehajthatatlan, az Egyesült Államokban ugyanis az oktatási ügyek nem a szövetségi kormányra, hanem a tagállamokra tartoznak.

„A szövetségi kormány pozitívan viszonyult az ügyhöz, ennek a fényében szerintem léphetünk tovább. Arra, hogy ebből mi következik pontosan, nem véletlenül nem válaszoltam, arról szerintem korai még nyilatkozni. Nagyon sok múlik azon, hogy állnak hozzá az illetékes szövetségi államok, tehát New York, Maryland és Massachusetts” – számolt be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!