2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Célpont

Célpont: Vigyázat, ismét elszabadult Márki-Zay Péter!

Vigyázat, ismét elszabadult Márki-Zay Péter. Ezúttal a kormánypárt zsidó származású politikusainak számát firtatta. Ugyanakkor a miniszterelnök-jelölt szerint az, hogy számon tartja, hogy a Fideszben mennyi zsidó van, az nem listázás.

  • Célpont: Vigyázat, ismét elszabadult Márki-Zay Péter!

Na de nem csak a zsidózás az egyetlen, amivel Márki-Zay Péter felhívta magára a figyelmet.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje korábban arról is beszélt, hogy magánosítaná az egészségügy rendszerét Magyarországon. Tavaly júliusban pedig azt mondta, hogy az ideális gyógyászati rendszer az egybiztosítós egészségügyi modell.

Az egészségügy üzleti alapokra helyezése nem újkeletű dolog, hiszen ezzel korábban már többször is próbálkozott a baloldal. 2006-ban például Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként a Bajcsy-Zsilinszky Kórház új épülettömbjének avatásán szintén üzletként beszélt az egészségügyről, majd hozzátette, hogy ezt kár elhazudni, mert akkor zsákutcába jutnak.

Na de nem csak Márki-Zay Péter tartogatott újabb coming outot a baloldalon. Gyurcsány Ferenc ismét előrántotta a bevándorlás kérdését bűvész kalapjából.

"Rendbe kellene tenni a menekültkérdés alapvitáját, mielőtt minden összekuszálódik" – így kezdte bejegyzését a pártelnök. A DK első embere újra a magyar kormány migrációs politikáját támadta, ami szerinte embertelen és elfogadhatatlan.

 

Európa legnagyobb kulturális beruházása a Ligetben

A Liget Budapest Projekt Európa legnagyobb kulturális városfejlesztési projektje, amely az elmúlt években számos szakmai díjat bezsebelt.

És ahogy megszokhattuk: ha szépül, épül az ország vagy a főváros, akkor a baloldalnak meg kell jelennie és ahol csak tud keresztbe kell tennie. Nem volt ez másként a Liget Projektnél sem.

Díjnyertes épületek, megújult zöld felületek és különböző kulturális programok várják az idelátogatókat. A külföldi és a hazai turizmus számára is fontos, kiemelt beruházás valósul meg a város szívében.

A baloldali politikusok pedig, ahogy már megszokhattuk az építkezés helyett inkább rombolnának és uszítanak minden ellen, ami szebbé és többé teheti hazánkat.

 Teljes műsor:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Válaszcsapásról döntött Izrael

Válaszcsapásról döntött Izrael

Az izraeli hadikabinet hétfő délután megtartotta a harmadik ülését is az iráni támadás óta, és döntöttek arról, hogy választ adnak Irán támadására – írja a Sky News.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!