2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Hangfelvétel bizonyítja, túloz a Fidesz-kommunikáció

Hír TV

2017. november 24., péntek 17:01, frissítve: hétfő 11:09

Nem érkezhetett vissza 1,7 millió nemzeti konzultációs ív, ahogy azt a kormány állítja. Ezt a kérdéssorok feldolgozását végző egyik ügyintéző is elismerte egy, a Hír TV Célpont című műsora által megszerzett hangfelvételen. Csütörtökön az LMP képviselői tekinthették meg azokat az egységeket, ahol a beérkező íveket tárolják. Ezután Hadházy Ákos, a párt elnöke is azt közölte: nem valósak a Fidesz által közzétett adatok.

Csak az LMP két vezetőjét, Szél Bernadettet és Hadházy Ákost engedték be csütörtök este azokba az intézményekbe, ahol a nemzeti konzultációs ívek feldolgozása zajlik. Az ellenzéki képviselők azt szerették volna ellenőrizni, hogy tényleg annyi kérdéssort küldtek-e vissza, mint amennyiről a kormány beszámolt.

„Már több mint 1,7 millióan mondták el a véleményüket a Soros-tervvel kapcsolatban” – ezt néhány órával az LMP-s politikusok látogatása előtt mondta a Fidesz frakciószóvivője.

„Ez az egész kamu, nyilvánvalóan nincs 1,7 millió ilyen papír” – nyilatkozta Hadházy Ákos az iratbetekintés után a három helyszínen az ügyintézőkkel folytatott beszélgetésekből leszűrve. A Hír TV Célpont című műsorának stábja pénteken megszerezte az egyik ilyen beszélgetésről készült hangfelvételt.  

 

Az ügyintéző szerint tehát november 13-ig legfeljebb 400 ezer ív érkezett be. Pedig a konzultációt szervező Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára november 14-én már egymillió ívről beszélt. Az ügyintéző szerint a november 20-i szállítással érkezett az eddigi legtöbb, további 250 ezer ív.  

 

Vagyis azt az ügyintéző is elismeri, hogy csütörtök este 1,7 millió ív biztosan nem érkezett be, és csak az interneten kitöltött kérdéssorokkal lehet meg a hiányzó egymillió. Pedig online korábban még a Fidesz szerint is nagyságrendekkel kevesebben vettek részt a konzultációban.  

„A múltkori konzultációs kérdőíveket 1,6 milliónál valamivel többen küldték vissza – az volt eddig a legsikeresebb konzultáció. Akkor néhány tízezren küldték vissza elektronikusan. A mostani annál is sikeresebb, de az arány döntően nem fog változni” – emelte ki korábban Halász János Fidesz-frakciószóvivő a tájékoztatóján.

A számok közben péntekre tovább nőttek a Fidesz-kommunikációban: „Az LMP nemcsak azokba az emberekbe rúgott bele a kijelentéssel, akik végzik a konzultációs ívek feldolgozását, szortírozását és számolását, s akik megbízhatóan és a törvényeknek megfelelően járnak el, hanem abba a most már csaknem kétmillió emberbe is, aki részt vett a konzultációban” – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója Hadházy Ákos előző napi „akciójára” reagálva pénteken.

A feldolgozást dokumentáló jegyzőkönyvek iránt a Hír TV pénteken a Miniszterelnöki Kabinetirodánál is érdeklődött, de nem válaszoltak.

A nemzeti konzultáció visszásságairól további részletek a pénteki Célpontban, amelyet 20 óra 30 perctől láthatnak a Hír TV-n.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!