2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Célpont: Beidézték a magyar államot a brókerkárosultak ügyében

Hír TV

2018. február 22., csütörtök 15:56, frissítve: csütörtök 19:08

Beidézte a bíróság a magyar államot abban az eljárásban, amelyben 1652 brókerkárosult 28,8 milliárd forint kárának megtérítését követeli. Az első tárgyalás áprilisban lesz – tudta meg a Célpont.

A károsultak a Magyar Nemzeti Banktól, a Magyar Államtól és az Állami Számvevőszéktől követelik az eltűnt megtakarításaik kifizetését, mondván, az állam részéről súlyos mulasztások és törvénysértések tették lehetővé, hogy a brókercégek eltüntessék az ügyfelek megtakarításait – közölte a Célponttal Palotás János, a perközösség képviselője.

„Úgy gondolom, itt mulasztás történt, ellenőrzések elmulasztása. Hogy ennek mi az oka, felsőbb utasítás vagy politikai kapcsolatok, nem tudom” – mondta a Célpont február 9-ei riportjában Litresits András, ügyvéd.

Oknyomozó műsorunk két hete számolt be arról, hogy miközben tizenöt éven át a hatóságok szeme előtt zajlottak a primitív visszaélések, egyetlen állami vagy hatósági személyt sem vontak felelősségre.

„Olyanokat talált a felügyelet, hogy a nyilvántartás, illetve az ügyfelek tájékoztatása nem stimmel, nem tudni, kinek mennyije van – ezt megállapította mint hiányosságot. Minden esetben felszólítást küldött, hogy írjanak olyan tervet, hogyan teszik majd rendbe” – idézte fel a brókercégeket felügyelni hivatott hatóságok impotenciáját Dióslaki Gábor pénzügyi szakértő.

Amikor a brókercégek trükközései elkezdődtek, még a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete volt hivatott őrködni az emberek megtakarításait kezelő bankok és brókercégek felett. Az Orbán-kormány a Matolcsy György vezette jegybankba szervezte át a felügyeletet, amelyet Windisch László alelnök vezet. Bár évek óta tudtak a szabálytalanságokról, csak akkor léptek, amikor a brókercégek már bedőlés előtt voltak, így több ezer ember megtakarításai úsztak el.

A károsultak szerint a magyar állam a brókercégek bedőlése után is súlyos mulasztást követett el azzal, hogy a rekordkár és a károsultak indítványai ellenére megtagadta az állami intézmények felelősségének vizsgálatát, holott ez törvényi kötelezettsége lett volna. Az utóbbi hetekben több bírósági döntés is törvénysértőnek mondott ki egyes, brókerügyekben hozott jegybanki határozatokat, ezért a KDNP törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek.

Az is sokat mondó, amikor kitört a botrány, a parlament illetékes bizottsága már másnap meghallgatta Windischt, és ő ott konkrét javaslatokat fogalmazott meg, mit kell változtatni az ellenőrzéseknél. „Ha ezt két nap alatt tudták, korábban nem tudták vagy nem akarták tudni?” – tette fel a kérdést Litresits András.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!