Budapest–Székesfehérvár-vasútvonal: ismét nőttek a költségek

KaG, 2017. augusztus 7., hétfő 15:14, frissítve: hétfő 15:40
Újabb, ezúttal 1,3 milliárd forint fejlesztési forrást fordít a kormány a Budapest–Székesfehérvár-vasútvonal fejlesztésére. Ebből az összegből az Érden átfutó pályaszakaszok fölé építenek felüljárókat. A beruházás 85 százalék uniós forrásból valósul meg 2018 szeptemberéig. A kivitelező az A-Híd Zrt. lesz.

Hosszú sorban várakoznak a gépkocsik és a teherautók Érden a 30-as számú vasútvonal átkelőjénél. Mivel a fővárosból a Pest megyei település érintésével lehet eljutni a Balatonra vagy Pécsre, így szinte folyamatosan érkeznek a személy-, illetve tehervonatok a városon átfutó két pályaszakaszon. A piros jelzés miatt az autósosnak pedig rendre várakozniuk kell, de már nem sokáig, két felüljárót is építenek a sínek fölé.

„A Szent István híd meg fog épülni aminek nagyon örülünk. Szükség lenne még egyre, az is meg van már tervezve, a Ganz utcai felüljáró, de az nem fért bele a költségvetésbe. Nagyon remélem, hogy arra is sor kerül majd 5-6 éven belül, hiszen látható, hogy a város folyamatosan nő, az állandó lakosok száma 66 ezer egyébként. Érden életvitelszerűen 75 ezren élnek, és ezek az emberek ugyanazokat a szolgáltatásokat szeretnék, ugyanazokat a lehetőségeket szeretnék az egyik városrészben is és a másik városrészben is. Ehhez pedig össze kell kötni a városrészeket” – mondta T. Mészáros András, a város polgármestere.

A Budapest–Székesfehérvár-, és a Budapest–Pécs-vasútvonal fejlesztésére hiába költött eddig a kormány 100 milliárd fontot is jóval meghaladó összeget, az érdi felüljárókat eddig nem tudták kigazdálkodni. A beruházás a vasútfejlesztési alapból valósulhat meg. Ha elkészül, ez lesz az ötödik külön szintű átkelő a Budapest–Székesfehérvár-pályaszakaszon.

„A vasút és közút biztonságát egyaránt szolgálják ezek a külön szintű átjárók. Ez egy 774 méteres távolságú, két párhuzamos városi út, ami egymástól 774 méterre van, ezeket köti össze meglévő utcákon át egy új felüljáró, ez két darab vasbeton felüljáró lesz, és ezeknek a felhajtói lehajtói, a járdái, közvilágításai teljes infrastruktúrája és a két végén a becsatlakozó útkereszteződések képezik a beruházás részét” – mondta Somodi László, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vasútfejlesztési igazgatója.

A beruházás 1,3 milliárd forintba kerül, a források 85 százalékát pedig az Európai Unió biztosítja. A kivitelezést közbeszerzési eljárásban az A-Híd Zrt. nyerte meg. A fejlesztést 2018 szeptemberéig kell befejezni.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés