2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Budapesten üzent hadat a magyar kormánynak Soros György fia

A CEU-n fenyegetőzött Soros György fia és trónörököse, Alex Soros, aki a milliárdos spekuláns magánegyetemének diplomaosztóján mondott politikai beszédet. Alexander Soros kirohanásában szégyennek nevezte, hogy Európa többi országa szó nélkül tűri azt, ami Magyarországon zajlik, azt, ami a CEU-val és a Magyar Tudományos Akadémiával történik. “Talán a legrosszabb hogy akik ezt okozzák, megúszhatják” – horkant fel Soros, aki azt ígérte, édesapjával továbbra is minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy Magyarország ismét demokratikus ország legyen. Alex Soros sajnálatos módon nem szólt a demokráciafelfogásáról és arról, hogy Soros Györggyel miként kívánják elmozdítani a demokratikusan megválasztott magyar kormányt, mint ahogy azt sem kötötte a hallgatóság orrára, hogy a Soros Györgyhöz köthető cseh szervezet miként finanszírozza a cseh kormányfő elleni tüntetéseket Prágában - hívta fel rá a figyelmet a PestiSrácok.

  • Budapesten üzent hadat a magyar kormánynak Soros György fia

Alexander Soros a CEU-n megtiszteltetésnek nevezte, hogy Budapesten és abban az országban, valamint abban az országban lehet, amelyet szeret és amelynek állampolgára, majd gyorsan áttért a politikára, amely miatt valójában ideküldte Soros György.

“A CEU-t betiltották. S ennek következtében ténylegesen elüldözték Magyarországról. Ez az elüldözés az akadémiai szabadság és más szabadságjogok megtörésére irányuló átfogó kampány részét képezi. Nézzük csak meg, mi történik a Magyar Tudományos Akadémiával. Talán a legrosszabb – és akik ezt okozzák, megúszhatják. Szégyen, hogy Európa többi országa szó nélkül tűri az eseményeket. Az Európai Unió történetében először fordult elő, hogy egy tagállamában betiltanak egy egyetemet. De szeretném biztosítani Önöket, a CEU-t nem győzték le. Valójában virágkorát éli majd Bécsben és szerte a világban. Ennek biztosítása céljából feltőkésítjük az egyetem alapítványát úgy, hogy a CEU a jövőben is folytathassa sikeres tevékenységét. Hadd tegyem még hozzá, nem adtuk fel a Magyarország, a magyar emberek érdekében folytatott tevékenységünket. (…) Édesapám elmúlt évtizedekben kifejtett tevékenységéhez hasonlóan továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy segítséget nyújtsunk Magyarországnak és a magyaroknak. Én már alig várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz. Addig is azonban, kitartunk”

– mondta Alex Soros. 

A Soros-módszerekről és Soros további terveiről persze hallgatott a trónörökös, mint ahogy arról is, hogy a spekuláns hogyan irányít a ballib oldalon, és hogy Soros emberei miként avatkoznak be folyamatosan a magyar belpolitikába. Korábban megírtuk, Soros György hálózatai egész Európában kormányellenes tüntetéseket robbantottak ki ott, ahol jobboldali kormányok kerültek hatalomra, így Varsóban, Bécsben, Rómában, Belgrádban és Budapesten is utcára hívták az ellenzékieket.

A Soros-egyetem rektora szerint a magyar egy bűnös nép

A 888 megfogalmazása szerint hétfő reggel Michael Ignatieff, a Soros-egyetem rektorának bécsi sivalkodására ébredhettünk az osztrák Der Standard napilapnak köszönhetően, azonban a rektor igencsak elvetette a sulykot, mikor a magyar nép kollektív bűnösségére célozgatott a második világháború történései kapcsán:

„(...) átírják a tanterveket is, hogy Magyarország dicsőségét hangsúlyozzák, és hogy milyen sokat szenvedett az ország a XX. században. Mindez az örök ártatlanság nemzeti narratívájának létrehozásához. De beszéljen egy budapesti zsidóval Magyarország örök ártatlanságáról.” 

- mondta a lapnak Ignatieff, aki korábban a kanadai liberális ellenzéket vezette, természetesen sikertelenül, így aztán egészen Magyarországig futott, ahol Soros felajánlotta neki a CEU rektori székét.

Ignatieffnek gőze sincs a magyar történelemről, és fenti mondataiból is csak úgy süt tudatlanság, és az, hogy kizárólag megbélyegző liberális toposzok és közhelyek alapján alkot véleményt egy egész nemzetről. Hiszen mit takarnak Ignatieff sorai? Azt, hogy a magyarok kollektíven felelősek a 20. század borzalmaiért és diktatúráiért. Bujtatva, de azt akarja üzenni, hogy a magyar egy bűnös nép. Azonban ez nem más, mint náci logika: hiszen a nácik voltak azok, akik a „zsidók kollektív felelősségére” hivatkozva öltek meg milliókat.

De ha ez nem lenne elég, Ignatieff rátesz még egy lapáttal: a Soros-egyetem rektora szerint

„most egy ideológiai konszolidációt látunk. Magyarország egy pártállam, amely a keresztény kultúra ideológiáját írja elő, amelyet a társadalom minden intézményén keresztül terjeszteni kell. A kérdés az, hogy ez működik-e. Remélem, nem”

Ignatieff tehát bűnnek tartja a keresztény kultúra védelmét, és reméli, hogy az egyszer eltűnik. 

Ignatieff nagy ívben a köp a nemzeti szuverenitás nemzetközi jogi normájának betartására is. Hangsúlyozta

”mindig azt képzelte, hogy majd a német kancellár, vagy a francia elnök egy nap felhívja Orbánt, hogy kérdőre vonja, hogy mit is csinál, de ez nem történt meg„.

Értelmezve a rektor szavait, Ignatieff szerint Magyarország csak egy francia-német tartomány, és Macron vagy Merkel bármikor leugathatják egy szuverén ország, szabad választások útján megválasztott vezetőjét. Szegénynek csalódia kellett, ugyanis Magyarország továbbra sem gyarmat, Merkelék telefonhívása pedig nem jött.

PestiSrácok - 888.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!