2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Budai Gyula: A magyar házi sertésállomány mentes a betegségtől

A magyarországi házi állományban az elmúlt egy évben nem mutattak ki afrikai sertéspestist – tájékoztatott Budai Gyula miniszteri biztos a Hír TV Magyarország élőben című műsorában csütörtökön.

  • Budai Gyula: A magyar házi sertésállomány mentes a betegségtől

Több mint 50 milliárd forintra tehető a veszteség a sertéságazat és egyéb tőkehúsok tekintetében, amióta a betegség felütötte a fejét. Az export volumen 2017-ben 113 millió dollár volt, azonban az afrikai sertéspestisnek köszönhetően 2018-ra ez mintegy 70 százalékkal visszaesett.

Japán az élelmiszerexport vonatkozásában az első számú partnere hazánknak, ezért az export tilalmának részleges feloldását próbálja elérni a kormány a szigetországban.

„Nagy lépést tettünk abban az irányban, hogy megállapodjunk Japánnal abban a kérdésben, hogy a sertéshús tekintetében ugyan olyan megállapodás szülessen, mint tavaly a baromfi tekintetében” – mondta Budai Gyula a Hír TV-ben azt követően, hogy hazaérkezett a Japánban zajló tárgyalásról.

Elmondta, nyáron egy delegáció érkezik tőlük Magyarországra, ahol a japán tisztifőorvossal együtt megtekintik a hazai állományt, „ezt követően megszülethet a megállapodás.”

„Igyekszünk megőrizni a partnerállamokat, Magyarország mindent megtesz” – így Budai Gyula.

Hangsúlyozta, Magyarország házi sertésállományában az elmúlt egy évben nem mutattak ki afrikai sertéspestist, a vadállományban a legutolsó feljegyzés februári.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!