2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Brüsszel nem egy új Moszkva

2015. november 4., szerda 19:11, frissítve: szerda 20:17

Európa egy kísérlet a jogállamiságra és arra, hogy 28 ország 500 millió polgárának a jog jelentse a legfőbb erőt és hatalmat – hangoztatta az Európai Parlament volt elnöke szerdán Budapesten Konrad Adenauer korábbi német kancellár szobrának avatásán. Rogán Antal szerint az európai egység létrehozása egy sikeres megújulás volt, amellyel a kontinens visszatért keresztény gyökereihez.

Brüsszel nem egy új Moszkva, Európában ugyanis a jogé a hatalom, a jogé az erő – fogalmazott az Európai Parlament korábbi elnöke Konrad Adenauer szobrának leleplezését követően. Mint mondta, Európában mindennek az alapja az ember méltósága. „A muzulmánok többsége békés. És éppen ezért a muzulmánok békés többségével így is kell találkoznunk. És nem tartanám jónak, hogyha az Európai Unió úgy mutatkozna be, hogy vízágyúkkal, szögesdróttal védekezik a menekültek ellen” – fogalmazott Hans-Gert Pöttering. A német kereszténydemokrata politikus azonban hozzátette: Európa nem fogadhat be mindenkit.

„Mi, magyarok itt, ennek a szobornak a felállításával éppen azt akarjuk üzenni, hogy Európának most is az ő útját kell követnie: teljesen meg kell újulnia.” – A miniszterelnök kabinetfőnöke Konrad Adenauert méltatva azt mondta: a volt német kancellár válsághelyzetben mert visszanyúlni Európa keresztény gyökereihez, és ez vezetett a kontinens sikeres megújulásához, az európai egységhez. Válságba pedig éppen akkor került, amikor hátat fordított a munkának, a családnak és a nemzetnek. „Semmit nem tanultak a történelemből azok, akik azt hiszik, hogy Európát úgy lehet egységesíteni erőnek erejével, hogy az a nemzetek ellenére történik meg. Sok ilyen kísérlet volt már ideológiáknak álcázva, nagyon jól tudjuk, hogy ezek nemcsak sikertelenek voltak, hanem sokszor békétlenséghez, háborúhoz vezettek” – hangsúlyozta Rogán Antal.

Konrad Adenauert Európa alapító atyái között emlegetik, hiszen német kancellárként nemcsak az NSZK második világháborút követő újjáépítésében, hanem az európai egység megteremtésében is kiemelkedő munkát végzett. Mától a budapesti Városligetben mellszobra mellett egy utca is őrzi a nevét.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!