2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Bruce Willisék százmilliót fizettek Budapestnek

100 millió forint területhasználati díjat fizettek Budapestnek a Bruce Willis-film alkotói a Die Hard című film ötödik részének forgatási helyszíneiért.

Az amerikai produkcióhoz nemcsak az Erzsébet-hidat vették igénybe, hanem a Ferenciek terét, a Nyugati téri felüljárót, a Bajcsy-Zsilinszky utat és az M3-as autópálya kivezető szakaszát is. Vasárnap az Erzsébet-híd lezárása miatt a szokásosnál korábban dugult be a főváros. A forgatás területére csak a tömegközlekedési járművek mehettek be, az autósoknak éjfélig más hídon kellett átkelniük a Dunán.

Összességében százmillió forintot fizettek a közterület-használatért – jelentette ki hétfőn Tarlós István. A főpolgármester arra vonatkozóan nem árult el részleteket a Hír Televíziónak, hogy mire fogják fordítani az összeget.
Keddtől újabb korlátozások jönnek

Kedden és szerdán este lezárják Budapesten a Március 15. tér déli részét a Bruce Willis-film (A Good Day to Die Hard) forgatása miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Kedden és szerdán 18 órától másnap reggel 6 óráig lesz zárva a tér déli része és az Erzsébet híd alatti parkoló. Ez idő alatt a hídról nem lehet lehajtani a Március 15. térre és a Belgrád rakpartra, a belváros északra eső része az Erzsébet híd – Váci utca – Irányi utca – Károlyi Mihály utca – aluljáró – Petőfi Sándor utca útvonalon közelíthető meg. Szerda reggel 6 órától 18 óráig egy forgalmi sáv áll majd az autósok rendelkezésére, hogy az Erzsébet hídról a Belgrád rakpartot megközelíthessék - olvasható a BKK közleményében.

A Die Hard sorozat ötödik részét áprilisban kezdték forgatni Magyarországon, a produkció munkálatai 86 napon át, több helyszínen folynak. A Die Hard - Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard) főként Oroszországban játszódik, ahova a Bruce Willis alakította John McClane azért utazik, hogy kiszabadítsa fiát.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!