2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Bőven meglehet a 138 ezer érvényes aláírás

,

2017. február 17., péntek 06:05, frissítve: péntek 08:47

Több mint 200 ezer aláírást ad le ma a Fővárosi Választási Bizottságnak a Momentum Mozgalom az olimpiarendezésről szóló népszavazáshoz, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a civilek 160, a kezdeményezést támogató pártok pedig 50 ezer szignót gyűjtöttek. Ebből 20 ezret két baloldali kispárt csütörtökön adott át a mozgalomnak. Úgy tűnik tehát, hogy bőven meglesz a szükséges 138 ezer érvényes aláírás ahhoz, hogy kiírják a referendumot. A lap információi szerint a kormány – megelőzendő egy esetleges népszavazást – visszavonhatja a budapesti olimpiai pályázatot. Tavaly a Fidesz inkább eltörölte a vasárnapi boltzárat, nehogy meg kelljen kérdezni az embereket az ügyben.

Folyamatosan gyűltek az aláírások a Nyugati téri aluljáróban, az utolsó napokban is sokan támogatták az olimpiáról szóló népszavazást. „Több helyen még sorban állás is volt, mint az elején, úgyhogy szerintem nagyon erős, nagyon jó nap lesz utolsó” – számolt be Benke Viktor aktivista.

Több ellenzéki párt is csatlakozott, az Együtt több mint tízezer aláírást adott át a Momentumnak. A párt szerint a tervezettnél több ezermilliárddal lehet drágábbnál az olimpia.

„A saját becslésünk szerint a budapesti olimpia minden magyar családnak legalább egymillió forintjába kerülne, de a legújabb számítások még ennél is magasabb kiadásokat mutatnak” – mondta Spät Judit elnökségi tag.

A Párbeszéd is több mint tízezer aláírást gyűjtött az olimpiaellenes mozgalomnak. A párt társelnöke törvénytelen lépésekre is számít a kormány részéről, hogy megakadályozzák a népszavazás kiírását. „Mindent meg fogunk tenni azért, hogy ha megvan a kellő számú aláírás, márpedig meggyőződésünk, hogy megvan, akkor ki is írják a népszavazást, és meg is tartsák. A magyar embereknek joguk van beleszólni abba, hogy legyen olimpia Magyarországon vagy ne” – nyilatkozta Szabó Tímea.

Az LMP huszonháromezer, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt négyezer-kétszáz aláírást adott át a Momentumnak, a szocialisták – becslésük szerint – több ezer szignót gyűjtöttek. Az íveket pénteken délben adják át a Fővárosi Választási Irodának, addig még várják az aláírókat.

„Amiben biztosak vagyunk, hogy kétszázezer aláírás kell ahhoz, hogy nyugodtan menjünk aludni, és azok az emberek, akik aláírták, úgy menjenek el aludni, hogy akármi lesz, ki fognak írni egy népszavazást. Ezért lesz nagyon szoros, ezért van az, hogy most nem tudnék becslésekbe bocsátkozni” – mondta Kádár Barnabás, a Momentum Mozgalom vezetőségi tagja.

Az MNO úgy értesült: ha a százharmincnyolcezernél jóval több aláírást gyűjt össze a Momentum, a Fidesz a vasárnapi boltzárhoz hasonlóan ejtheti a témát, és visszavonhatja a 2024-es olimpiai pályázatot. Kósa Lajos szerint ez nem került szóba a párt frakcióülésén. „A főváros jelentkezik az olimpiára, a fővárosnak kell ilyen döntést hoznia, nem is tud más  ilyen döntést hozni. Ilyen értelemben ez szóba sem került a frakcióülésen. Semmi fajta olimpiatéma nem került szóba a frakcióülésen” – közölte a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője.

Egy friss kutatás szerint csak a magyar lakosság negyede támogatja a 2024-es olimpiarendezést. A határozott véleménnyel rendelkező fővárosiak több mint fele nem akar ötkarikás játékokat.

Nem csak az aláírók aktivizálták magukat az utolsó napon. A Blaha Lujza téren szétverték a Momentum standját, a Móricz Zsigmond körtéren borosüveggel vertek fejbe egy LMP-s aktivistát. A támadást a kancelláriaminiszter is elítélte.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!